A tudóscsoport kutatási eredményeit tartalmazó tanulmány augusztus 5-én jelent meg a Nature szakfolyóiratban.
A Nap anyagát képlékeny plazma alkotja, ami miatt a központi csillag különböző szélességi körökön fekvő területei eltérő sebességgel forognak, így például a Nap egyenlítői vidékén a rotáció 25, a pólusok környékén pedig már 35 naptári napot tesz ki. Ez az eltérő forgási sebesség olyan erős mágneses zavarokat kelt, amelyek napkitörésekhez és a napfoltok kialakulásához vezetnek. Ezek a mágneses zavarok, illetve az ezekhez kapcsolódó jelenségek főleg 11 évente válnak különösen intenzívvé, amikor a Nap mágneses pólusai felcserélődnek.
A Daniel K. Inouye napteleszkóp által készített időzített felvétel mindattól különbözik, amit korábban rögzítettek a napfizikusok.
A felvételen tucatnyi apró örvény látható, amelyek a mágneses régiók szélei mentén csoportosulnak, némelyiket finom, sötét csíkok, úgynevezett barázdák kísérik - áll a Nemzeti Tudományos Alapítvány közleményében.
A teleszkóp felbontása elég nagy és éles ahhoz, hogy akár több tíz kilométer átmérőjű struktúrák is kivehetők legyenek. Ennek a finom felbontásnak köszönhető, hogy sikerült felfedezni a Nap felszínén a Kelvin -Helmholtz instabilitásra utaló örvényeket, amelyek eddig teljesen észrevétlenek maradtak.
A most felfedezett örvények komoly hatást gyakorolhatnak a naptevékenységre is
Amikor a kutatók összevetették az elkészített a felvételeket a szimulációikkal, az egyezés rendkívül pontos volt ahhoz – egészen az örvények közötti átlagos távolságig –, hogy megerősítsék: végre sikerült működés közben is azonosítaniuk a napfelszínen a Kelvin-Helmholtz instabilitást. A lenyűgöző látványon túl a kutatók azonban úgy vélik, hogy ezek az örvények fontos szerepet játszhatnak a naptevékenységben is.
Ugyanis Nap mágnesesmező-vonalainak a folyamatos megcsavarásával és keverésével ezek az örvények komoly közrehatást gyakorolhatnak a napkitörések és a koronatömeg-kidobódások mögötti energia felhalmozódásában.
A napkitörés a naptevékenység leglátványosabb, egyben a legkomolyabb földi hatásokkal is együtt járó megnyilvánulása, melynek során három naptevékenységi jelenség lép fel egyszerre; úgyis mint a fler, azaz a naplégkör egy körülhatárolható részének erőteljes kifényesedése, továbbá a koronakidobódás, vagyis a naplégkör legkülső részéből történő anyagkidobódás, és az eruptív protuberanciák, a napkoronában hosszú ideig egy helyben lebegő és a környező gáznál sűrűbb anyagfelhők hirtelen gyorsuló felemelkedése, illetve elszállása.
Ez a hatás segíthet megmagyarázni azt a régóta fennálló rejtélyt is, hogy a Nap külső légköre, vagyis a korona miért éri el a körülbelül az 1 millió Celsius-fokos hőmérsékletet, miközben a felszíne több százezer fokkal hűvösebb marad – mondja Thomas Rimmele, a Nemzeti Napmegfigyelő Központ vezető technológusa, akit a Live Science tudományos hírportál idéz.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!