Színpadon a dance-pop és a soul ikonja
A kismarosi együttes balladisztikus hangulatú koncertje után hatalmas stílusugrásra vállalkoztunk, amikor a Fábián Juli színpadról átsétálva a nagyszínpadhoz meghallgattuk a dance-pop és a soul hatvanéves ikonjának előadását.
Rick Astley esetében ugyanis nem lehet egyszerű koncertről beszélni, mert valójában egy olyan előadóról van szó, aki nemcsak a zenéje révén szórakoztat, hanem magával a színpadi show-jával is, kiegészülve többek között egy csodás vokál szekcióval, illetve két fúvós hölggyel, akik mindenre képesek, a többszólamú kíséretektől kezdve a legmagasabb szintű gospel-betétekig.
Astley életrajzi elemekkel tűzdelt kis monodrámát visz fel a pódiumra, hol a kongából vesz elő koktélt, hogy koccintson a közönség hölgy tagjaival, hol drámai hangon énekel arról, hogy addig él, amíg egyáltalán énekelni képes. Eközben pedig őszintén bevallja, hogy semmit nem bíz a véletlenre, a koncert elején és végén a két leghíresebb popszámát adja elő: a Together Forevert és a Never Gonna Give You Upot a megboldogult nyolcvanas évekből, hogy nehogy eltűnjön a közönség. A zenekarával aztán a koncert közepén átalakul paródiamesterré, fekete napszemüveget vetet fel a tagokkal, hogy így énekelje el Roy Orbison Pretty Woman című slágerét, később pedig a dob mögé is beül, miután elmeséli, hogy gyermekkorában dobos szeretett volna lenni, és rockot akart játszani. Imádta például az AC/DC-t, úgyhogy az ütős hangszereknél ülve, csapkodva a bőröket és a cintányérokat, azon nyomban bele is csap a Highway To Hellbe a közönség nagy örömére.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!