Történelmi tévhitek: valóban Jurisics kényszerített visszavonulásra Szulejmánt Kőszeg alól?

1532. augusztus-5 én az Oszmán Birodalom szultánja és az iszlám világ kalifája, az I. Szulejmán által személyesen vezetett hatalmas oszmán sereg körülzárta a nyugat-dunántúli határszélen fekvő Kőszeg várát, amelynek megvédésére Jurisics Miklós horvát várkapitány, Habsburg I. Ferdinánd ausztriai főherceg, magyar és cseh király bizalmas híve készülődött alig hétszáz fegyveresével. A hazai történelmi tévhitek sorában igen előkelő helyet foglal el a kőszegi vár sikeres védelme, pontosabban az az ehhez fűződő népszerű mítosz, miszerint Jurisics és embereinek hősies ellenállás késztette visszavonulásra Szulejmánt és Ibrahim nagyvezírt Kőszeg falai alól. Akármennyire is tetszetős ez a feltevés, és bármennyire is hősies volt Jurisics maroknyi csapatának az ellenállása, a szultán sátorbontásának és visszavonulásának azonban mégsem ez volt a valódi oka.

Török-keresztény összecsapás Bécs 1529-es ostromában Forrás: Meister Drucke

I. (Kanúni) Szulejmán oszmán szultán,  az iszlám kalifája  Fotó: Wikipedia

 Szulejmán elsősorban a Habsburg Birodalom rovására akarta kiterjeszteni az európai hódításait, amit az ausztriai örökös tartományok fővárosának, Bécsnek az elfoglalása koronázott volna meg számára. 

A magyarországi polgárháborús viszonyokat, illetve az I. János királlyal megkötött vazallusi szerződést kihasználva Szulejmán már 1529 -ben elérkezettnek látta az időt nagy álma beteljesítésére, Bécs elfoglalására. 

A nagyjából 120 ezer fős oszmán sereg -miután augusztusban meghódoltatta Budát, amit a szultán átadott Szapolyai Jánosnak -, szeptember 27-én zárta körül a császárvárost. Bécset a tehetséges Nikolas zu Salm gróf irányításával mintegy 17-20 ezer professzionális katona védelmezte komoly sikerrel. 

Mindhárom nagy török rohamot visszaverték és súlyos veszteségeket okoztak az ostromlóknak.

A korán jött hideg és a tartós esőzés, amit október elején már időnként felváltott a havazás is, valamint az elszenvedett közel 20 ezer fős veszteség  annyira aláásta az ostromlók harci morálját, hogy a ruméliai hadtest egységeinél már- már lázadás közeli hangulat alakult ki.

Habsburg Ferdinánd  portréja egykorú metszeten  Fotó: Wikipedia

Szulejmán belátva, hogy az ostrom további erőltetése zendüléshez vezethet a seregében, október 16-án elrendelte a visszavonulást. Bécs 1529-es sikertelen ostroma Szulejmán első nagy és igen csúfos katonai kudarca volt az 1520. szeptember 30-i trónra lépése óta, hiszen addig az összes hadjáratában sikert sikerre halmozva aratott fényes győzelmeket.

Félelmetes birodalmi had sorakozott fel a Lajta mentén, Szulejmánra várva

Szulejmán azonban az 1529-es fiaskó ellenére sem tett le Bécs elfoglalásáról. A főhercegi székhely, Bécs, vagyis közvetlenül egy birodalmi terület ellen indított oszmán támadás kijózanítóan hatott a német rendekre és I. Ferdinándra is. 

Habsburg Ferdinánd ezért 1530 májusában követeket küldött a szultánhoz fegyverszüneti, illetve békeszerződés kialkudása céljából. Az egyik követ a zenggi születésű horvát nemes, Jurisics Miklós (Nikola Jurisic) szlavón és alsó-ausztriai főkapitány, Ferdinánd hűséges és megbízható híve volt. 

Jurisics Miklós XIX. századi portréja  Fotó: Wikipedia

A követeknek Isztambulban ugyan nem sikerült tető alá hozniuk a békeszerződést, sőt, a szultán a feletti haragjában, hogy a béketárgyalások alatt Ferdinánd ostrom alá vette Budát, a követeket fogságba is vetette, ám ennek ellenére Jurisics számára még sem volt haszontalan az isztambuli követjárás, hiszen több török főemberrel, köztük a birodalom második számú hatalmasságával, 

Pargali Ibrahim nagyvezírrel is személyes ismeretségbe került, és sok mindent megtudott a török diplomáciai gondolkodásmódról. 

A díván a magyarországi belviszályokat, valamint a reformáció terjedése miatt a Német-római Birodalom területén is elharapódzó anarchikus viszonyokat úgy értékelte, hogy ez kedvező lehetőséget kínál az „igaz hit harcosai” számára egy újabb ausztriai hadjárathoz, ezért a szultán március elején kiadta a mozgósítási parancsot.

Szulajmán másodszor is kísérletet tett Bécs elfoglalására  Fotó: Wikipedia

Az áprilisban Drinápoly alól elindult 80-100 ezer fős oszmán had egyenesen Bécsnek tartott, hogy a három évvel korábbi csorbát kiköszörülve bevegye, és „Allah földjévé tegye a tévelygő gyaurok fészkét”, Bécset. Miután a szultáni hadsereg Eszéknél átkelt a Dráván, nem a szokott hadiúton, a Duna mentén haladt északnak tartva, hanem a Dunántúlon átvágva akart minél előbb Bécs alá jutni. 

1529 azonban nem csak a szultán, hanem a Német-római Birodalom számára is nagy tanulsággal szolgált. 

A hír, hogy az oszmánok ismét Bécs ellen készülődnek, ugyanis riadóként hatott. A korabeli Európa leghatalmasabb uralkodója, V. Károly német-római császár és spanyol király elérte, hogy a birodalmi gyűlés soha nem látott méretű haderő kiállításáról döntsön Bécs és az ausztriai örökös tartományok védelme céljából.

V. Károly német-római császár és spanyol kirány  Fotó: Tiziano / Wikimedia Commons

A német és cseh választófejedelmek, valamint V. Károly spanyol hadai Ferdinánd főherceg parancsnoksága alatt Bécs alá vonultak, és a Lajta vonalánál letáborozva lábhoz tett fegyverrel várták a próféta zöld zászlaja alatt a császárváros ellen vonuló iszlám sereg felbukkanását. 

Ez volt az akkori Európa legerősebb fegyveres ereje; 70 -80 ezer hivatásos katona, V. Károly félelmetes páncélos nehézlovasságával, jelentős erejű tüzérséggel, és a legprofibb kardforgatókkal, a landsknechtek alakulataival megerősítve. Szulejmánnak sem előtte, sem pedig utána nem kellet még soha ennyire félelmetes haderővel szembenéznie.

Óriási dilemma elé került a szultán

Az oszmán had fegyveres összecsapások és várostromok nélkül vonult át a Dunántúlon, ami egyértelműen arra utalt, hogy a szultán az 1529-ben túl későn elkezdett ostromból okulva, még a nyárutó előtt Bécs alá akar érkezni. 1532-ben az elzálogosított Kőszeg Alsó-Ausztriához tartozott, aminek -Szlavóniával együtt- Jurisics Miklós volt a területi kapitánya, és Kőszeg birtokosaként ő volt egyben a kőszegi várkapitány is.

A kőzegi vár napjainkban  Fotó: Civertan  / Wikipedia

Jurisicsnek pontos információi voltak a török had dunántúli átvonulásáról, illetve arról, hogy a szultán sehol sem állt meg ostrom alá venni a dunántúli erősségeket, 

ezért eleinte azt feltételezte, hogy Szulejmán Kőszeget is elkerüli.

Jurisics Miklósnak az volt a terve, hogy miután a szultáni had Kőszeget kikerülve tovább vonul Bécs felé, a vitézeivel felkerekedik és a Lajtánál várakozó birodalmi hadakhoz csatlakozik. 

A török sereg azonban nem várt módon mégiscsak felbukkant a nyugat-dunántúli erősség határában és 1532. augusztus 5-én tábort vert a körbekerített Kőszeg körül.

A XVI. században az oszmán haderő volt az akkori világ egyik legerősebb hadserege  Fotó: Wikipedia

Jurisicset mindez nem érte váratlanul, hiszen a felderítőitől származó jelentésekből megtudta, hogy a török had Kőszeg irányába fordult el. A 80-100 ezres oszmán haddal szemben a kőszegi várkapitány védőserege mindössze csak 700 harcosból állt, és ezek jelentős része is a környező falvakból bemenekült felfegyverzett jobbágy, nem pedig hivatásos katona volt. 

Viszont sikerült elegendő élelmiszert felhalmozniuk a belső várban, és tűzfegyverekkel is rendelkeztek a védők, bár nem túl sokkal. 

De vajon mi célja lehetett a szultánnak a Kőszeg alatti táborveréssel és a vár ostromával? 

Vonuló janicsárok  Fotó: Wikipedia

Hiszen Kőszeg az olyan valóban komoly katonai jelentőségű dunántúli erősségek, mint például Szigetvár, vagy Veszprém mellett csak jelentéktelenebb erődnek számított, és a várat esetleg kikerülő szultáni sereg hátában, a maga 700 fegyveresével nem jelentett volna semmilyen fenyegetést az oszmán had számára. 

Kőszeg ostroma éppen ezért sokkal inkább ürügy, mintsem valódi hadászati szükségszerűség volt a szultánnak ahhoz, hogy megálljon. 

A padisah ekkora ugyanis már tudomást szerzett a Bécs alá felvonult hatalmas birodalmi hadseregről, és el kellett döntenie, hogy felvállalja-e nyílt ütközetet ezzel az óriási keresztény sereggel. 

Egy landsknecht muskétás   Fotó: Wikipedia

Az oszmán erők, noha a számukat tekintve voltak akkorák, sőt talán valamivel nagyobbak is mint a német-római birodalmi hadak, de a török hadsereg valóban ütőképes része, a janicsárok és a lovas szpáhik csupán a kisebb részét alkották a szultáni seregnek, amelynek a nagyobb részét kitevő irreguláris lovasság, az akindzsik, vagy a gyalogos aszabok már messze nem képviseltek az előzőekhez hasonló harcértéket. 

Ezzel szemben V. Károly és Ferdinánd hadserege kivétel nélkül hivatásos és harcedzett katonákból állt. A szultán minden bizonnyal még jól emlékezett arra, hogy bő hét évvel korábban, 1525 februárjában V. Károly hadserege megsemmisítő vereséget mért Padovánál a padisah szövetségesére, I. Ferenc francia király seregére, és ugyanez a birodalmi had dúlta fel Itáliát is. 

Landsknechtek és törökök (egykorú metszet)  Fotó: Wikipedia

Éppen ezért alaposan meg kellett fontolnia egy legalábbis kétesélyes, de még nagyobb valószínűséggel szégyenteljes vereséghez vezető összecsapást ezzel a komoly fenyegetést jelentő hadsereggel. 

A szultán azzal is tisztában volt, hogy egy újabb Bécs alatti vereség nem csak a presztízsét, hanem a trónját is veszélybe sodorhatja. 

Ezért, hogy időt nyerjen a végső döntés meghozatalához, inkább a könnyű zsákmánynak látszó Kőszeg ostromába fogott. 

Jurisics megvédte Kőszeget, Szulejmán pedig „Allah földjévé” tette

Jurisics elhatározta, hogy akár a saját élete árán is megvédi a rábízott erősséget. A törökök szokás szerint négy oldalról kezdték el lőni a várfalakat. A valóban nagy tűzerejű faltörő ágyúkat azonban nem hozták magukkal, a nehéz zarbuzánokat ugyanis török gályák vitték volna a Dunán Bécs alá, ha időközben nem dönt másként a szultán. 

A nem túl erős várfalakat azonban a tábori tüzérségnek is sikerült annyira megrongálnia, hogy augusztus 13-án elrendelték az első rohamot, ezt azonban a védők visszaverték.

Kőszeg 1532-es ostroma egykorú metszeten  Fotó: Wikipedia

Ezután aknaásással próbálkoztak, de Jurisics katonái felfedezték a törökök kísérletét és két aknát beomlasztottak, a másik kettőtől pedig elűzték az oszmán aknászokat. Néhány nappal később egy 10-30 méter hosszúság körüli várfalszakaszt sikerült berobbantaniuk, és ekkor egy kisebb török seregtest a résen át megpróbált benyomulni a belső várba, de a védők heves puskatűzzel visszaverték őket. 

A törökök ezután szálfákból ostromtornyokat kezdtek építeni szorosan a várfal mentén, hogy ezekről törjenek be a várba. Az egyik tornyot az éjszaka leple alatt Jurisics katonáinak sikerült felgyújtaniuk. 

Jurisics Miklós (Nikola Jurisic) szobra szülővárosában, a horvátországi Zenggben (Senj)  Fotó: Wikipedia

Ezután az oszmánok szinte naponta indítottak kisebb-nagyobb rohamokat a falak ellen, de nem sikerült betörniük, minden kísérletüket visszaverték a védők. 

Jurisics azonban pontosan látta, hogy az egyre jobban fogyatkozó embereivel már nem tud túl sokáig kitartani, és egy valóban elsöprő erejű rohammal a szultáni sereg beveheti a várat. Több, Ferdinándnak írt üzenetet is kicsempésztetett a várból, segítséget kérve a királytól, de azt nem tudhatta, hogy Ferdinánd, sőt, V. Károly keze is meg van kötve, ugyanis a birodalmi gyűlés csak azzal a feltétellel szavazta meg a hadsereg kiállítását, ha azt kizárólag Bécs védelmében és csak az örökös tartományok területén vetik be. 

Amíg így zajlott az ostrom, Szulejmán gyakran tanácskozott nagyvezírével és sógorával, Ibrahim pasával a hadjárat további menetéről. A szultánt változatlanul gyötörték a kétségek a birodalmi sereggel való összecsapás kimenetelét tekintve, 

pedig ha Kőszeg alól tovább vonul Bécsnek, akkor a kockázatos nyílt mezei csata elkerülhetetlenné válik. 

Éppen ezért, amikor az augusztus 28-i és ismét eredménytelen roham befejeződött, Ibrahim beüzent a várba, hogy tárgyalni szeretne a várkapitánnyal. Jurisics még Isztambulból ismerte a nagyvezírt akivel követként többször is folytatott megbeszéléseket.

Pagali Ibrahim nagyvezír egy egykorú fametszeten   Fotó: Wikipedia

Kiváló katonaként és a törökök gondolkodásának jó ismerőjeként ekkora már pontosan felismerte, hogy a szultán nem fog továbbvonulni Bécsnek. Mivel augusztus 28-ra már csak alig 200 embere maradt és kifogyóban volt a puskaporból is, elfogadta a nagyvezír tárgyalási ajánlatát. 

Ibrahim illő tisztelettel fogadta a sátrába érkezett várkapitányt és a hősiességét dicsérve azt ajánlotta fel, hogy amennyiben megengedi négy török hadijelvény ideiglenes kitűzését a várfokra, akkor befejezik az ostromot és elvonulnak. Ibrahim ajánlatát – amit nyilván a szultán is előzetesen jóváhagyott – Jurisics kapitány elfogadta, a törökök pedig betartották a szavukat: miután kitűzték a négy lófarkas török zászlót, másnap, augusztus 29-én délelőtt 11 órakor megkezdték az elvonulást Kőszeg alól.

Szulejmán megtartotta a szavát, és elvonult Kőszeg alól  Fotó: Wikipedia

Szulejmán hosszas töprengés után ugyanis nem vállalta Bécs ostromát, illetve a birodalmi hadsereggel való kockázatos összecsapást, éppen ezért valamiféle szimbolikus gesztusra volt szüksége az arcvesztés nélküli visszavonulásra. Ennek volt  eszköze a zászlókitűzés, hiszen török felfogás szerint ott, ahol leszúrják a próféta zöld zászlaját vagy a muszlim hadijelvényeket, 

az a föld mindörökre az iszlám földjévé válik. 

Ráadásul Kőszeg mint zálogbirtok akkoriban osztrák területnek számított, így a szultán nyugodtan azt hirdethette, hogy sikerült Allah földjévé tennie Ferdinánd birtokát, a „hitetlenek” serege pedig nem mert megütközni vele. 

Jurisics Miklós nemesi címere  Fotó: Wikipedia

Szulejmán e furfangos keleti észjárással kieszelt szimbolikus gesztusnak köszönhetően presztízsveszteség nélkül távozhatott, Kőszeg pedig „Allah földjeként” de mégis Ferdinánd birtokában maradt. Mindez cseppet sem változtat Jurisics Miklós és vitézei önfeláldozó hősiességén és az utókor irántuk érzett háláján, de Szulejmán megfutamodásának ez volt a valódi háttere.

Kőszeg 1532-es ostromáról úgy tartja a történelmi emlékezet:

• hogy Jurisics Miklós várkapitánynak és vitézeinek sikeres várvédelme késztette visszavonulásra a szultánt,
• de Szulejmán valójában nem akart a Bécs előterében felsorakozott birodalmi hadakkal ütközetbe bocsátkozni,
• és Bécs elfoglalásának tervét feladva ezért fordult vissza,
• mindez azonban nem érinti Jurisics és 700 vitézének önfeláldozó hősiességét.