A miniszter szerint az ÖVP politikusai józan észen alapuló módon viselkedtek Magyarországgal szemben, bár a szavazásnál ez nem mindig volt érzékelhető.

Már a demokraták is inkább elrejtenék Bident
A bukott elnök utódját támadta az interjúban.
A miniszter szerint az ÖVP politikusai józan észen alapuló módon viselkedtek Magyarországgal szemben, bár a szavazásnál ez nem mindig volt érzékelhető.
Az EPP, így az ÖVP tagjainak többsége ugyanis megszavazta a 7-es cikkely szerinti eljárás megindítását Magyarországgal szemben.
Szijjártó Péter közeli jó barátjának nevezte Sebastian Kurz osztrák kancellárt. Emlékeztetett arra, hogy a baráti kapcsolat akkor alakult ki közöttük, amikor ők ketten voltak Európa legfiatalabb külügyminiszterei. Egyetértettek az Európa jövőjét érintő kérdésekben, és kölcsönösen támogatták egymást – emelte ki.
A miniszter elmondta, hogy az Európai Néppárt a magyar vezetés szerint az utóbbi években jelentősen balra tolódott. Emlékeztetett arra, hogy 2019 márciusában a Fidesz – az ellene felhozott, az európai uniós alapjogok megsértésével kapcsolatos vádak kivizsgálásának idejére – önként felfüggesztette EPP-tagsággal járó jogait a pártszövetségben. Hangsúlyozta: a Fidesz azt a politikát képviseli, amelyet az EPP-be való belépése idején a pártcsalád is képviselt. A pártszövetség irányvonala ugyanakkor az Európai Parlamentben a szociáldemokratákkal alkotott nagykoalíció hatására időközben megváltozott – szögezte le, hozzáfűzve, hogy a Fidesz ezt nem tudja elfogadni.
Arról is beszélt: bízik abban, hogy az Európai Néppárt visszatér majd a kereszténydemokrata értékekhez. Ellenkező esetben a Fidesz megteszi a megfelelő lépéseket. Nem szeretnénk egy bevándorláspárti, az európai értékeket sárba tipró pártcsaládhoz tartozni – tette hozzá.
A Fidesz ugyanis nemzeti értékeken alapuló kereszténydemokrata irányvonalat képvisel, és egyben Európa legsikeresebb pártja, sikerét pedig az általa képviselt politikának köszönheti – vélte.
Szijjártó Péter kitért a pártjával kapcsolatos, EPP-n belüli közelgő vitára is; örömmel veszünk részt benne, ha lehetőséget kapunk rá – mondta.
A külügyminiszter hétfőn Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tett látogatást Berlinben Angela Merkel kancellárnál és a német kereszténydemokrata párt (CDU) elnökénél, Annegret Kramp-Karrenbauer védelmi miniszternél. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy Magyarország gazdasági és kereskedelmi kapcsolatai rendkívül szorosak Németországgal; a migrációs politikában ugyanakkor jelentősek a különbségek. A keresztény európai kultúra megőrzése a legelső helyen kell, hogy legyen Európában; ehhez pedig a határainkat is meg kell védeni – hangsúlyozta. Arról is beszélt: kudarcot vallott a közös európai migrációs politika kialakításának gondolata; egyik nemzettől sem lehet elvenni a jogot, hogy maga dönthessen arról: kivel akar együtt élni, kit szeretne beengedni az országba.
A 2021-27-es európai uniós keretköltségvetéssel kapcsolatos vitáról úgy vélekedett: a korábbi megállapodást lehetne alapul használni. Magyarország azt követeli, hogy a közép-európai országok gazdasági teljesítményét a következő pénzügyi keretben is ismerjék el , különösen azért, mivel ezek az országok az EU-n belül a legnagyobb gazdasági növekedést érik el.
Magyarország és Ausztria kapcsolatáról a miniszter úgy vélte: Ausztria fontos szövetséges, jó barát, a harmadik legnagyobb befektető és a második legnagyobb kereskedelmi partner. A migráció kérdésében hasonló a megközelítés annak ellenére, hogy vannak véleménykülönbségek, egyebek mellett az osztrák határellenőrzés kérdésében – tette hozzá. Az a legfontosabb, hogy kölcsönösen tiszteletben tartsuk egymás nézeteit – szögezte le Szijjártó Péter.
A bukott elnök utódját támadta az interjúban.
Macron, Merz, Starmer és Tusk közösen tárgyalnak Kijevben.
Sokan találgatják, milyen irányt vesz az egyház.
Egy bemutató közben történt a baleset.
Figyelmeztet az elemző: Példa nélküli összejátszás zajlik Magyar Péter pártja és az ukrán titkosszolgálat között
Bayer Zsolt: Vadászjelenetek Alsó-Alvilágból
Húsz évesen padlót fogott, kilátástalan helyzetben a születésnapos Lisztes Krisztián
Ausztria olyat tesz, amit Magyarország soha: akkora a baj, hogy már a családok támogatásán is spórol az osztrák kormány – ennyi pénzt vesznek el tőlük
Rémisztő üzeneteket találtak a Madeleine McCann-ügy gyanúsítottjának számítógépén
Orbán Viktor is reagált a Magyarország elleni ukrán lejárató hadjáratra
Kovács Kokó István visszatér a ringbe – nem akárkivel csap össze
Az ETO megállíthatatlan, a Fehérvár egyre közelebb a kieséshez
Trump ismét beszélt Zelenszkijjel
Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után
Óriási szenzáció Tatabányán: kihalás szélén álló fajt találtak a Csónakázó-tóban + videó
A szemünk láttára tepertek le valakit a TEK-esek az Astoriánál
A bukott elnök utódját támadta az interjúban.
Macron, Merz, Starmer és Tusk közösen tárgyalnak Kijevben.
Sokan találgatják, milyen irányt vesz az egyház.
Egy bemutató közben történt a baleset.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.