Szász Jenő: A magyar-magyar kapcsolatok sérültek Székelyudvarhelyen

Forrás: MTI2020. 03. 03. 22:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MPP kedd este közleményben tudatta: Koszta Attila nem tagja a polgári pártnak, és elhatárolódott a szeméttároló volt igazgatójának a bírósági akciójától.

A Székelyhon.ro portál által megszólaltatott Koszta Attila kijelentette, tavaly szeptemberben lépett ki az MPP-ből. Hozzátette: ügyvédre bízta a beavatkozási kérelem megfogalmazását, és nem is tudta, hogy az ügyvéd milyen törvénycikkelyekre hivatkozik a beadványban. Úgy vélte: egy helyi párt megjelenése megosztottságot és félrevezetést okozna a helyhatósági választásokon, és nincs szükség a székelyudvarhelyi magyarság megosztására.

Székelyudvarhelyen tavaly júliusban bolydult fel a helyi politika, amikor az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös jelöltjeként megválasztott Gálfi Árpád polgármestert az MPP önkényes vezetéssel vádolta meg, leváltotta politikai tisztségéről, és a pártból is kizárta.

Gálfi úgy vélte: azzal vonta magára a párt vezetőinek haragját, hogy felbontotta a város számára előnytelennek talált szolgáltatói szerződéseket, amelyeket Szász Jenő még polgármesterként kötött.

Január közepén az EMNP és az MPP létrehozta az Erdélyi Magyar Szövetséget (EMSZ), és döntött arról, hogy a két párt e politikai szövetségben vesz részt a nyári önkormányzati választásokon.

Gálfi Árpád és támogatói tavaly decemberben bejegyezték a Tiszta Kezekkel Székelyudvarhelyért Mozgalom nevű egyesületet, és január végén kérvényezték a Romániában egyedül illetékes Bukaresti Törvényszéken a Székelyudvarhelyért Párt bejegyzését.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.