Tekintettel a koronavírus-járványra idén csak online valósul meg a Prágai Tavasz nevű nemzetközi zenei fesztivál – közölték a rendezők hétfőn Prágában.

Irán vezetője az Egyesült Államoknak üzent
Ali Hamenei ajatollah Teheránból üzent Trumpnak.
Tekintettel a koronavírus-járványra idén csak online valósul meg a Prágai Tavasz nevű nemzetközi zenei fesztivál – közölték a rendezők hétfőn Prágában.
Az elképzelés szerint a szervezők mintegy tíz élőben közvetített koncertet készítenek elő, amely a Prágai Tavasz weboldalán ingyenesen lesz követhető. A kiválasztott koncerteket a közszolgálati Cseh Televízió és a Cseh Rádió is műsorára tűzi – mondta Pavel Trojan, a fesztivál szóvivője újságíróknak. A Prágai Tavasz koncertjeire az eddig eladott mintegy 35 ezer belépő árát – mintegy 25 millió korona – visszatérítik az embereknek.
A Prágai Tavasz összköltségvetése mintegy 80 millió korona, ennek legnagyobb részét, 40 százalékát a támogatók adják össze, több mint egynegyede a belépőkből folyik be, míg a maradékot az állam és a főváros teszi hozzá.
Az idei, jubileumi, 75. fesztiválnak május 7-én kellett volna megnyílnia, és a programban összesen 53 koncert szerepelt. „Nehéz megjósolni, milyen is lesz a helyzet a fesztivál tervezett idején. Ezért úgy döntöttünk, hogy idén a fesztivál alternatív formáját választjuk” – jelentette ki Roman Belor fesztiváligazgató újságírók előtt.
Mint elmondta, a fesztivál jövő évi programja is már teljes egészében kész, ezért nem lehet automatikusan a jövő évre átvinni az idei koncerteket.
Az online fesztivál programja egyelőre nem végleges, a szervezők még tárgyalnak a cseh és a külföldi művészekkel, milyen produkciókat lehet élőben közvetíteni.
Párhuzamosan a rendezők a cseh televízióval és rádióval arról tárgyalnak, hogy az elmaradt közvetítések helyett sugározzanak felvételről régebbi fesztiválkoncerteket.
Ali Hamenei ajatollah Teheránból üzent Trumpnak.
Észak-Korea vezetője személyesen tekintette meg az üzemet, ahol a legújabb harci eszköz készült.
A tizenegyedik évforduló előtt újraindult a keresés a MH370-es járat roncsai után.
A pápa már több mint három hete van kórházban.
Az igazság az ukrán narratíva mögött
Dobrev elismerése Orbán Viktornak
Ezt a gyors vacsorát eszi minden nap Julia Roberts – megosztotta kedvenc receptjét
Döbbenetes szám: két és fél millió magyart lökne szegénységbe Ukrajna EU-s csatlakozása
Arany gyermek szindróma: így káros a nevelés
Adminisztratív hibának köszönhető Kenderesi Tamás kálváriája, a sportember folytatja a harcot saját igazáért + videó
Kiderült, hogy mi okozta Gene Hackman és felesége halálát
Chema Rodríguez kihirdette a férfi kézilabda-válogatott Eb-selejtezőkre készülő keretét
Magyar Péter kamu képei veszélybe kerültek, elszabadult a mesterséges intelligencia
Micsoda hiba! A német klub kikotyoghatta Rossi nagy bejelentését
Szombat este Hunyadi premier a TV2-n
Slot most nem dicsért: Talán hibáztam Szoboszlaival
Ali Hamenei ajatollah Teheránból üzent Trumpnak.
Észak-Korea vezetője személyesen tekintette meg az üzemet, ahol a legújabb harci eszköz készült.
A tizenegyedik évforduló előtt újraindult a keresés a MH370-es járat roncsai után.
A pápa már több mint három hete van kórházban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.