Krisztus feltámadását ünnepli a katolikus világ

A pápa szinte egyedül fogja bemutatni a húsvétvasárnapi szertartást, Krisztus feltámadásának megünneplését a Szent Péter bazilikában, ahogy az egész nagyheti szertartássorozat is hívek nélkül zajlott le a koronavírus-járvány miatt.

Idén a húsvéti szertartás teljesen másként zajlik majd le, mint az megszokott, de ez sem az olasz, sem a külföldi híveket nem lep meg. Minthogy általános kijárási tilalom van érvényben Olaszországban, a Szent Péter bazilika is zárva tartja kapuit, így oda csak a pápa és a szertartáshoz elengedhetetlenül szükséges egyházi alkalmazottak fognak belépni. Ferenc pápa pénteken egyedül imádkozta végig a keresztutat is, és természetesen elmaradt nagycsütörtökön a lábmosás, amely minden évben rendkívül fontos gesztus volt a szegények felé. Idén nem lesz keresztelés sem a húsvétvasárnapi szentmisén, s nem fog örvendezni tömeg azon, hogy Jézus feltámadását közösen tudja ünnepelni napkelet és napnyugat.

Ez a történelmet ismerve azonban nem újdonság, persze egyáltalán nem megszokott. Minthogy minden ismeretlen veszély, mint például egy járvány idején a nép isteni védelmet vár, mindig tódultak az emberek a templomokba, hogy ott imádkozzanak a vész távozásáért. Mivel az olyan kórokozók, mint a baktériumok és a vírusok felfedezése csak viszonylag későn történt meg, ritkán döntött úgy Róma, hogy épp az imahelyek bezárásával igyekszik gátolni a betegség terjedését. 1656-ban VII. Sándor pápa a pestisjárvány újabb kitörésekor általános búcsút hirdetett, hogy az emberek ne gyűljenek össze nagy számban különböző helyeken, miséken, egymást megfertőzve. Az egyház által irányított egészségügyi hálózat akkor is karanténba helyezte a betegeket, és elkülönítette az egészségesektől, egész negyedeket zárt el egymástól. A nagyhét szertartásait nem tartották meg az utcán, egyenesen tiltva volt ilyeneket szervezni a pápa utasítására. Korabeli feljegyzések szerint a lakosság nem minden esetben követte a határozatokat, így nagy számban látogatta a campitelli Szűz Mária templomot, amelytől azt várták hagyományosan, hogy megvédi őket a pestistől. Ezt addig tették, amíg az egyházi hatóságok le nem zárták a templomot.

Közel egy évszázaddal korábban Milánóban voltak hasonló szigorú intézkedések, szintén pestisjárvány idején. 1576-ban csak azok léphettek be a városba, akik erre hivatali papírt kaptak, igazolva, hogy egészségesek és származási helyüket is feltüntették, valamint az okot, amiért elkerülhetetlen a milánói látogatásuk. Borromeo Károly bíboros, milánói érsek betegápolással foglalkozott, de mindenkit biztonságos távolság megtartására kért, ő maga rendszeresen ruhát váltott és forró vízben kimosta köntösét. Bármihez hozzáért, azt tűzzel és ecettel fertőtlenítette. A szertartásokon három méteres távolságot kellett tartani egymástól a híveknek, akik csak felnőtt férfiak lehettek. Milánó az érsek javaslatára rendelt el végül általános karantént, negyven napra lezárva a várost, amelyet kibővítettek az egyházi személyekre való hatállyal is. A templomokat lezárták, kizárólag szabad téren voltak imahelyek, ahol a szertartásokat a bezárt lakók láthatták az ablakukból.

A fekete halál idején, 1347-ben VI. Kelemen ült a pápai trónon, és miközben teljesen tanácstalan volt a betegség eredetét illetően, megfogadta a javaslatot, hogy tartson megfelelő távolságot mindenkitől. A legenda szerint az Angyalvár tetején égő fáklyák és tűzvödrök közepette ült egy trónon harminc napon át, miközben körülötte tombolt a pestis. Ezt követően megunta a várakozást, átköltözött Avignonba, s ott foglalkozott a betegek istápolásával. Kelemen pápa soha nem betegedett meg, későbbi vélemények szerint többek között azért, mert a tűzgyűrűn sem a patkányok, sem a bolháik nem tudtak átjutni.