Ünnep helyett kultúrharc

Tombolt a kultúrharc szombaton, az amerikai nemzeti ünnepen: szélsőbaloldali tüntetők a Fehér Ház előtt megtaposták és felgyújtották az amerikai zászlót, Baltimore-ban a tengerbe vetették Kolumbusz Kristóf szobrát, Donald Trump elnök pedig arról beszélt: nem hagyják magukat megfélemlíteni az „új szélsőbaloldali fasizmustól”.

Magyar Nemzet
2020. 07. 05. 18:03
Forrás: youtube (képernyőfotó)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A háborús éveket nem számítva a mostani volt az USA legfurcsább születésnapja. A kultúrharccal párhuzamosan tomboló koronavírus-járvány miatt – amely mostanra (hivatalosan) csaknem hárommillió embert fertőzött meg és több mint 132 ezer halálos áldozatot követelt – számos ünnepi rendezvényt és parádét lemondtak. Naponta 50 ezer felett alakul az új fertőzöttek száma, és illetékesek figyelmeztettek, elérheti a százezret is.

Kanye West is versenybe szállhat

Megmérettetné magát a novemberi amerikai elnökválasztáson Kanye West (képünkön) is; ezt a fekete rapper jelentette be a Twitter-mikroblogon. – Teljesítenünk kell az ígéretet, amelyet Amerika jelent azáltal, hogy bízunk Istenben, egyesítjük elképzeléseinket, és építjük a jövőnket – közölte a nemzeti ünnepre időzített bejelentésében a 43 éves énekes, akit pedig Donald Trump támogatójaként tartottak számon. Az előadót két éve az elnök a Fehér Házban is vendégül látta, West pedig akkor tízperces monológot adott elő, jelentették hírügynökségek. Egyebek közt társadalmi kérdésekről, a börtönreformról, a Chicagóban – ahol ő felnőtt – elharapódzott erőszakról és politikáról beszélt.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.