Annexió felfüggesztve
Az előzményekről szólva Szalai Máté emlékeztetett: Izrael terve értelmében július 1-jétől annektálja Ciszjordánia bizonyos területeit, ami megmagyarázza az elmúlt fél év fagyos viszonyát az arab világ és az Egyesült Államok, illetve a zsidó állam között. – Most viszont ezzel a megállapodással Izrael felfüggesztette a terv megvalósításának szándékát, amit az arab világ győzelemként értékelhet. Abu-Dzabinak van mit felmutatnia saját védelmére: úgy kommunikálja a helyzetet, hogy sikerült rávennie Izraelt az annektálási tervek feladására. Eközben Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a hazai választóközönségnek nem győzi hangsúlyozni: a tervet ugyan felfüggesztették, de az annexió továbbra is napirenden van – mondta a szakértő. Szalai Máté hozzáfűzte: az Izrael és az öböl menti arab államok közötti közeledés önmagában független Trumptól. Abban viszont, hogy ezt most sikerült hivatalossá tenni, mégis van érdeme az amerikai elnöknek. Az évszázad alkujának nevezett év eleji bejelentéssel sikerült olyan helyzetet teremtenie, amelyben Izraelnek lényegében nem kellett többet tennie a kapcsolatok normalizálásáért, mint elállnia az egyelőre sokat vitatott terv végrehajtásától.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!