A terror ördögi köre akadályozta a közel-keleti békét évtizedekig

2020. 09. 15. 20:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az emírségek külügyminisztere köszönetet mondott az izraeli kormányfőnek azért, hogy „leállította a palesztin területek annektálását”. A bahreini külügyminiszter pedig „igazságos, átfogó és tartós” megoldásra szólította fel Izraelt a palesztinokkal folytatandó tárgyalásokon. A miniszter kétállami megoldást sürgetett, azaz Izrael mellett létrehozandó palesztin államot szorgalmazott.

Az Ábrahám Egyezmény értelmében az emírségek és Bahrein is diplomáciai viszonyt létesít Izraellel, nagykövetséget nyit a zsidó államban, és felfuttatja a gazdasági és politikai együttműködést is. Izrael ugyanakkor felfüggeszti a ciszjordániai palesztin területek annektálását.

Az amerikai elnök a ceremónia előtt a Fehér Ház Ovális Irodájában külön-külön fogadta az izraeli kormányfőt, valamint az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein külügyminisztereit. Netanjahuval folytatott megbeszélésén az amerikai elnök azt mondta, hogy „legalább öt vagy hat ország” már jelezte, hogy hamarosan csatlakozik az egyezményhez. Azt azonban nem nevezte meg, hogy mely országokról is lenne szó.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.