Cihanouszkaja a Telegram-csatornáján tette közzé kifejezetten Oroszországnak szánt ötperces üzenetét.

Dróntámadás Putyin stratégiai bázisai ellen: 40 gépet talált el Ukrajna
Az oroszok is reagáltak.
Cihanouszkaja a Telegram-csatornáján tette közzé kifejezetten Oroszországnak szánt ötperces üzenetét.
A tüntetéssorozat „egyetlen szakaszában sem volt Oroszország elleni harc, és meggyőződésem, hogy soha nem is lesz az” – szögezte le Cihanouszkaja.
Felhívta Moszkvát, hogy ne higgyen és ne engedjen a propagandát sulykoló sajtóbeszámolóknak és politikusoknak, akik árthatnak az orosz és fehérorosz nép kapcsolatának. Oroszország és Fehéroroszország népei mindig is jó szomszédok és közeli barátok voltak, és azok is maradnak – írta.
„A fehéroroszok a legbarátibb viszonyra törekszenek minden szomszéddal, hazájuk szuverenitásának megőrzése mellett” – üzente az ellenzéki vezető, és elismerését fejezte ki azoknak az oroszoknak, akik támogatják a fehérorosz nép harcát a szabadságért.
Fehéroroszországban augusztus 9-én tartottak elnökválasztást, és Lukasenka a hivatalos eredmények szerint a voksok mintegy 80 százalékát szerezte meg, hatodszor is megnyerve az elnökválasztást. A második helyre befutó Szvjatlana Cihanouszkaja azonban saját magát tartja győztesnek, bár a hivatalos adatok szerint csak a szavazatok 10,12 százalékát kapta. Az elnökválasztás óta folyamatosak a tiltakozások, a tüntetők Lukasenka távozását követelik. A hatóságok kezdetben könyörtelen brutalitással igyekeztek elfojtani a tüntetéseket. Több tiltakozó meghalt, sokan kínzásokról számoltak be a fogva tartás során, és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket.
Cihanouszkaját közvetlenül a választás után arra kényszerítették, hogy Litvániába távozzon, és azóta ott tartózkodik.
A hatalom a jelek szerint most egyenként távolítja el az országból az ellenzék által alakított Koordinációs Tanács tagjait. Szombat hajnal óta a Tanács három tagját fogták el és toloncolták ki Lengyelországba vagy Ukrajnába. A szintén ellenzéki Marija Kalesznyikavát is Ukrajnába akarták kizsuppolni kedd hajnalban, de ő szembeszegült, a határátkelőnél összetépte az útlevelét, ezért őrizetbe vették. Szerdán egy újabb fehérorosz ellenzéki vezető, Makszim Znak elhurcolásáról számolt be Viktar Babarika volt ellenzéki elnökjelölt stábja.
Az oroszok is reagáltak.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Özvegyi nyugdíj? – ősztől jönnek a változások!
Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák
Lezárták a rakpartot: már helikopterekkel is kerestetik a vízbe zuhant gyereket
Retteghet Zelenszkij – sajtóértesülések szerint Ukrajna amerikai támogatás nélkül maradhat
Lehetetlen helyesírási teszt: hibátlanul csak az emberek 2 százaléka tudja megoldani
Az utolsó utáni pillanatban jött a hidegzuhany a magyar válogatott számára
A PSG edzője üzent Mbappénak, a tinihős utánozta is őt – megjött az aranycipős válasza
Vasárnapi sportműsor: BL-döntőt játszanak a győri kézisek és az FTC pólósai
Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját
A 222 millió eurós Neymar üzent a PSG BL-sikere után, miután vele nem jött össze
Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn
Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett
Az oroszok is reagáltak.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.