Törölte bázisain a katolikus miséket az amerikai haditengerészet a San Diego környéki támaszpontokon, miközben más vallási szolgálatok továbbra is zavartalanul működnek – számolt be róla az amerikai Fox News hírcsatorna. A lap szerint
a szervezet állítólag költségcsökkentésre hivatkozva utasította el a katolikus papokkal kötött szerződések megújítását, a bázisokon pedig nincs elegendő, a plébánosok munkáját segítő káplán, így nem tudják folytatni a vallási szolgálat zavartalan működését.
A bejelentés óriási felháborodást váltott ki Amerika-szerte a hívő katonák és a papok körében, elmondásuk szerint ugyanis a haditengerészetnél töltött szolgálatoknak szerves részét képezi a kápolnák által összefogott közösségi élet, most azonban egy tollvonással megsemmisítettek egy több évtizedes hagyományt. A lap megjegyzi, sok veterán katonának azért is fájó a mostani döntés, mert jellemzően a vallási gyülekezet volt számukra az egyetlen, közösségi életet biztosító lehetőség.
Diszkriminatív és jogsértő
A haditengerészet papi szolgálatának változásai az augusztus 20-án bejelentett nemzeti átrendeződés részét képezik. Az egyelőre nem világos, hogy ez hány papot érint – írta az amerikai Military című portál. A haditengerészet egyébként kiterjedt és aktív lelkészi szolgálattal (Chaplain Corps) büszkélkedhet, de a foglalkoztatott lelki pásztorok között rendkívül csekély a katolikus papok száma.
A Coronado tengeri bázison nyolc éve vezető papként szolgálatot teljesítő Jose Pimentel a lapnak nyilatkozva elmondta: plébániájának elvesztése számára nem csupán személyi veszteség, hanem egyúttal a katonai szolgálatot teljesítők jogának megsértése is.
– Egyrészről beszélhetünk diszkriminációról, másrészről pedig a vallásgyakorláshoz való jog megsértéséről
– magyarázta a pap, utalva arra, hogy a költségcsökkentés kizárólag a római katolikusokat érinti.
Brian O’Rourke, a haditengerészet délnyugati részlegének szóvivője elismerte, hogy a változás elsősorban a római katolikusokat érinti. – Tudjuk, hogy a most meghozott döntés nehéz lehet a már meglévő, a bázisokon tartózkodó gyülekezetek számára, de a megértésüket, türelmüket és támogatásukat kérjük. Hozzáfűzte: a katonai káplánok szorosan együttműködnek a helyi plébániákkal, hogy segítsék a híveket az új gyülekezetek megtalálásában.