Kovács Zoltán: Németország meghívót küldött a migránsoknak 2015-ben

A német politika és sajtó meghívót küldött a migránsoknak 2015-ben, pedig egy ilyen döntést egyedül nem hozhatott volna meg – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a XXI. Század Intézet által kedden rendezett, a Facebookon követhető beszélgetésen.

Forrás: MTI2020. 09. 22. 18:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azt mondta: a német Willkommenskultur (befogadás kultúrája) egyrészt történelmi örökség, az ottani politikai elit ezzel kompenzálja a náci múltat és demonstrálja nyitottságát. Másrészt a német kereszténydemokraták a hatalom megtartásáért ezzel próbáltak gesztusokat tenni koalíciós partnereiknek. A CDU (Kereszténydemokrata Unió) balra sodródása pedig a német szélsőjobboldal, az AfD (Alternatíva Németországnak) megerősödéséhez és a német belpolitika destabilizálódásához vezetett.

A CDU kezdi felismerni, hogy váltásra van szükség a bevándorláspolitikában, Európa pedig akkor működik, ha a nagy országok is tudomásul veszik az eltérő hagyományokat. Felül kell vizsgálni a liberális álláspontot – mondta Prőhle Gergely.

A XXI. Század Intézet Mozgásban elnevezésű sorozatának részeként élőben közvetítette a Facebookon a német bevándorláspolitika elmúlt fél évtizedéről szóló, 5 éves a Willkommenskultur című beszélgetést.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.