Megvan, ki követheti Abe Sindzót a japán kormányfői székben

Forrás: MTI2020. 09. 01. 10:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szuga Josihide kormányszóvivő követheti az egészségi okok miatt lemondó Abe Sindzót a japán miniszterelnöki székben, miután támogatásáról biztosította a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) legnagyobb frakciója – jelentette az NHK helyi közszolgálati csatorna kedden.

Az elemzők szerint Szuga megválasztásával nagy valószínűséggel folytatódna az Abe által meghatározott irányvonal, például a gazdaságpolitikában és a koronavírus-válság kezelésében.

Bennfentes források arról számoltak be, hogy a kormányszóvivő hivatalosan szerdán fogja bejelenteni indulását a tisztségért.

Kedden Kisida Fumio volt külügyminiszter már bejelentette, hogy részt vesz a megméretésen. A Kyodo japán hírügynökség úgy tudja, hogy Kisida – aki 2012-től 2017-ig volt külügyminiszter – hétfőn találkozott Abe Sindzóval, és arra kérte, hogy támogassa a pártelnöki választáson. Kisida az elmúlt években többször is kinyilvánította a szándékát, hogy az LDP elnöke szeretne lenni Abe távozása után.

A LDP-ben szeptember 8-tól 14-ig tart az elnökválasztási folyamat, és két napra rá hozzák nyilvánosságra az eredményt. Az új pártelnök egyben az ország következő kormányfője lesz, amennyiben személyét a parlament is elfogadja.

A párt vezető testülete, a főtanács úgy döntött kedden, hogy rövidített eljárással választják meg a pártelnököt, tekintettel arra, hogy Abe a parlamenti ciklus közben mondott le. A testület szerint, elkerülendő a politikai vákuumot, mihamarabb meg kell alakítani a kormányt a koronavírus-járvány közepette. A főtanács úgy döntött, hogy csak a párt 394 parlamenti képviselője és a regionális pártszervezetek 141 képviselője fogja megválasztani az új pártelnököt.

A döntés szemlátomást hullámokat ver a pártban, de már a főtanács sem egyhangúlag határozott így. Több mint 140 képviselő – köztük Isiba Sigero volt védelmi miniszter – petícióban követelte, hogy a teljes tagság szavazzon.

Elemzők szerint a főtanács döntése Szuga Josihidének kedvez, aki a párton belül erős támogatottságot élvez. A lakosság körében viszont Isiba Sigeru a legnépszerűbb.

Indulni kíván még a pártelnöki tisztségért Kono Taro védelmi miniszter is, illetve Tosimicu Motegi, a japán diplomácia jelenlegi vezetője is jelezte, hogy 24 órán belül eldönti, indul-e.

Abe Sindzó japán miniszterelnök múlt pénteken jelentette be lemondását romló egészségi állapotára hivatkozva. A 65 éves kormányfő aláhúzta: nem akarja, hogy egészségi állapota kihasson a politikai döntéseire. Abe mandátuma 2021 szeptemberében járt volna le. Ő volt Japán legfiatalabban hatalomra került és leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.