Felhívta a figyelmet arra, hogy Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke nemrégiben azt mondta, hogy a jelenlegi orosz vezetéssel nem jöhet létre geopolitikai partnerség.
„Így lesz, ha ezt akarják”
– mondta az orosz diplomácia vezetője.
A Navalnij-ügyet kommentálva hangsúlyozta, hogy az EU-nak és Németországnak eleget kell tennie a vele kapcsolatos nemzetközi kötelezettségeinek, az európai jogsegélyegyezmény alapján. (Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak elmondta, hogy Berlin mellett Párizs és Stockholm sem válaszolt még az orosz ellenzéki politikus megmérgezésére vonatkozó adatkérésére.)
„Oroszország meg akarja érteni, hogy egyáltalán lehet-e bármilyen üzletet folytatni az EU-ban a jelenlegi körülmények között”
– fogalmazott Lavrov, aki közölte, hogy a nap folyamán korábban több mint kétórás telefonbeszélgetést folytatott erről Josep Borrell kül-és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselővel.
Leszögezte: Oroszországnak véget kell vetnie annak, hogy nyugati partnereit követendő forrásának tekintse magatartásának értékelésében. Emlékeztetett rá, hogy az nemrégiben megtartott uniós tanácsülésen olyan kijelentés hangzott el, miszerint „Oroszország nem élt az eséllyel, hogy elmagyarázza, mi történt Navalnijjal”.
Előadásában Lavrov azt hangoztatta a második világháború után kialakult ENSZ-központú világrendben ma is van még feltáratlan alkotó potenciál a világpolitika kulcsszereplői közötti globális egyensúly fenntartására. Úgy vélekedett, hogy a világszervezet a címére intézett számos bírálat ellenére is ellátja ezt az alapfeladatát.
Kifogásolta, hogy az Egyesült Államok a nemzetközi porondon nem kívánja korlátozni saját cselekvési szabadságát és nem kívánja tartani magát a nemzetközi szerződések és a multilaterális szervezetek által előírt szabályokhoz. Lavrov Washingtont hibáztatta azért, hogy megcsappant a nemzetközi intézmények cselekvőképessége.
Meglátása szerint a G20-csoport csúcstalálkozói képesek helyettesíteni a G7-ét a világgazdasági problémák megoldásában. Lavrov úgy vélekedett, hogy a G20 csoport léte világ többpólusosságának, valamint annak a csaknem nyílt elismerése, hogy a Nyugat nem képes már egyedül kezelni a globális gazdasági és pénzügyi kérdéseket.