Izraelt kettészakította a koronavírus-járvány, az óvintézkedéseket jelentős részben megtagadó ultraortodoxra és az azokat nagyrészt betartó többi lakosra – jelentette a helyi média.
Csütörtökről péntekre virradóra jelentős összecsapások zajlottak az ultraortodox, vagyis haredi Modiin Illit nevű városban a rendőrök és a vallásos hívek között.
A hívők az utasításokat megszegve megnyitottak egy zsinagógát, amelyben több tucat férfi imádkozott, és mellette a szabad levegőn több százan egymást kézen fogva, énekelve körtáncot jártak, alig néhányan viselve maszkot.
A tömegoszlatásra megjelent rendőrökkel megtagadták az együttműködést, majd közelharc bontakozott ki, amelyben 13 haredi fiatalt őrizetbe vettek.
A 12-es kereskedelmi tv csütörtök esti híradójában bemutatott egy titokban készült hangfelvételt, amelyen a városért felelős rendőrtiszt azt kéri az előírásokat áthágó, a zsinagógákban, zárt helyen tömegesen imádkozó frakció vezetőitől, hogy a rendőrautó érkezésekor hagyják el az épületet, és akkor a rendőrség bírságolás, letartóztatás nélkül távozik, ők pedig később visszatérhetnek. Az eset nyilvánosságra kerülése után belső vizsgálatot indítottak az érintett rendőrtiszt ellen.
Az izraeli lapok az elmúlt héten hasonló, a rendőrséggel kötött háttéralkukról számoltak be a jeruzsálemi ultraortodox negyedekben is, ahol a más években megszokott módon idén is hatalmas közösségi imahelyeket ácsoltak a szombaton véget érő, egyhetes sátoros ünnepekre.
A gyülekezési tilalom tömeges be nem tartását és be nem tartatását, a maszkviselés és a távolságtartás elmulasztását, valamint a tömegben zárt épületekben tartózkodást a járványügyi adatok is tükrözik.
Az ultraortodox Bné Brakban közel a lakosság egyharmada esett már át a koronavírus fertőzésen az egészségügyi hatóságok szerint, miközben a szerológiai vizsgálatokból országosan csak öt százalék körüli arányt becsülnek.
Az egészségügyi minisztérium koronavírus-adatokat közlő honlapja szerint továbbra is kiugróan élen járnak a haredi települések a fertőzöttek arányában, de a 12-es tévé szakértője szerint az országos zárlat harmadik hetében körükben is tapasztalható csekély mértékű csökkenés.