Az idei amerikai elnökválasztási kampány során Soros György több mint hetvenmillió dollárral árasztotta el a demokrata párti politikai akcióbizottságokat, hogy Joe Biden győzelmét támogassa. Ez a háromszorosa annak az összegnek, amit négy éve fordított az amerikai elnökválasztásra – számol be róla a The Washington Free Beacon jobboldali hírportál. A spekuláns nem csak a választásokat befolyásolhatta ily módon, az amerikai elnök Twitter-posztjában szintén őt vádolta meg a gyakran erőszakba torkollt tüntetéssorozat élére állt Black Lives Matter-mozgalom támogatásával is.
– Soros György keze van ebben az egészben. Úgy gondolom, ez szégyen, hiszen az antikapitalista és a szocialista mozgalmak nem nyújtanak megoldást arra, hogy a feketék jobb iskolákba tudják vinni a gyerekeiket – hangzott el a Fox News hírcsatorna adásában, amit Donald Trump is megosztott közösségi médiafelületén. Trump korábban azt is mondta: nem csodálkozna, ha kiderülne, hogy Soros finanszírozza a közép-amerikai államok felől az Egyesült Államok felé haladó migránskaravánokat.
– Soros hosszú ideje folytatott stratégiája az, hogy ártson a lengyel demokráciának és kultúrának
– írja a Catholic Arena. Az elmúlt időszakban radikális baloldali csoportok gyaláztak meg több templomot és katolikus emlékművet, köztük II. János Pál pápa szobrát. A cikk szerint a zavargások egyik fő támogatója a Gazeta Wyborcza lengyel napilap, amelynek címoldalai tele vannak az abortuszellenes tüntetések magasztalásával. Az újság kiadójától, az Agorától 2016-ban a Soroshoz köthető Media Development Fund vásárolt részvényeket. Soros ezenkívül a 2019-es lengyel választások előtt az ország második legnagyobb rádióállomását, a Radio Zetet is felvásárolta, majd jelentős összeget fektetett be a Batory Foundation szélsőbaloldali kampánycsoportba is, hogy befolyásolja a lengyel választásokat. Beata Mazurek, a konzervatív kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) politikusa 2019-ben úgy nyilatkozott:
„Az államnak minden tőle telhetőt meg kell tennie, hogy ellensúlyozza a fedezetialap-kezelők médiapiacra gyakorolt növekvő hatását.”
2018-ban Andrej Kiska szlovák államfő előre hozott választásokat szorgalmazott, hogy helyreállítsa a közbizalmat Ján Kuciak újságíró és menyasszonya meggyilkolása után. Robert Fico akkori kormányfő válaszul kijelentette: az események „arra engednek következtetni, hogy
az ország teljes destabilizációját kísérlik meg” Soros György bevonásával.