Steiner Attila: Már léteznek az unióban jól működő eszközök a jogállamiság betartatására

Steiner Attila európai uniós ügyekért felelős államtitkár a France24 francia televízióban sugárzott vitaműsorban elmondta, hogy Magyarország álláspontja szerint az Európai Unióban jól működő eszközök léteznek a jogállamiság betartatására, ezért a magyar kormány ellenzi, hogy erre a célra olyan új eszközt vezessenek be, amely felülírná az uniós alapszerződéseket.

Magyar Nemzet
2020. 11. 24. 12:48
Steiner Attila vezeti az összevont államtitkárságot január 15-től Fotó: Szeidl Mariann
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár kiemelte: az unió 2010–2011 óta Magyarországgal szemben indítja a legtöbb vizsgálatot. A legtöbb ügyben eddig sikerült megegyezésre jutni az Európai Bizottsággal, illetve amikor nem, a magyar kormány mindig elfogadta és átültette a gyakorlatba a vitás ügyben határozó bíróság döntését. Ez a normális eljárás, viszont most ezzel az új eszközzel az unió olyasvalamit próbálna a tagállamokon számonkérni, amit nem lehet pontosan definiálni – mondta Steiner Attila.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.