Mohszan Farizade iráni atomtudóst távirányítással leadott lövésekkel egy összetett művelet részeként gyilkolták meg, amelyben érintett volt az Izraellel jó kapcsolatot ápoló, száműzetésben élő Mudzsahedin Khalk nevű szervezet is – mondta Ali Samháni, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkára. Bizonyos, hogy ebben a bűncselekményben szerepet játszott a Monafegin, amely mögött a cionisták és a Moszad állnak – jelentette ki Samháni az iráni állami televízióban közvetített nyilatkozatában. A Mohafegin kifejezést az iráni vezetés a párizsi székhelyű Iráni Nemzeti Ellenállási Tanács tagszervezetére és a Teherán által terrorszervezetnek tekintett Mudzsahedin Khalkra használja.

Fotó: Twitter/Fars News Agency
A nyugati országok és Izrael által az iráni atomprogram egyik titkos vezetőjének tekintett Farizadét pénteken lőtték le az autójában Teherán közelében.
A művelet igen bonyolult volt, és elektronikus berendezések segítségével hajtották végre, senki nem tartózkodott a helyszínen
– mondta Samháni, aki egyben Ali Hameneinek, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének is a tanácsadója.
A legfelsőbb iráni nemzetbiztonsági tanács titkára megerősített néhány, egyebek mellett a Farsz félhivatalos iráni hírügynökség által is közzétett korábbi értesülést, amely szerint a gyilkosságot gépjárműben elhelyezett automata fegyverekkel követték el távirányítással. Arra utaló jelek is vannak, hogy a támadás célpontja Farizade volt – mondta Samháni hírszerzési értesülésekre hivatkozva. Samháni szerint az atomtudós már két évtizede az ellenségek célkeresztjében volt, és több sikertelen merényletkísérletet is elkövettek ellene.
Mohszen Farizadét állami szertartás után temették el hétfőn Teheránban. Amir Hatami tábornok, védelmi miniszter gyászbeszédében fogadkozott, hogy az ország az eddiginél gyorsabban és nagyobb erőfeszítéssel folytatja a tudós munkáját. Esak Dzsahangiri iráni első alelnök hétfőn állami terrorizmusnak nevezte az atomtudós elleni merényletet.

Fotó: MTI/EPA/Iráni védelmi minisztérium
„Irán állami terrorizmus áldozata lett annak ellenére, hogy sikeresen együttműködünk más államokkal a világon komoly veszélyt jelentő terrorizmus és az Iszlám Állam elleni harcban”
– idézte az első alelnököt a Tasznim hírügynökség. „Égbekiáltó példája az állami terrorizmus alkalmazásának az, ahogy Kászim Szulejmáni tábornokot meggyilkolták az amerikaiak, akárcsak a Mohszen Farizade, a hadtudományok szakértője elleni minapi merénylet. Irán természetesen a megfelelő pillanatban határozott választ ad erre a bűncselekményre. Felszólítjuk a világ országainak kormányait és a nemzetközi szervezeteket, hogy ne hallgassanak erről az állami terrorizmusról, hogy elháríthassuk az ilyen embertelen tettek megismétlődését” – mondta még Dzsahangiri.