Gál Kinga a hétfői vita kapcsán ezt így értékelte:
„Ideje, hogy a bizottság végre tegye félre a kettős mérce alkalmazását, hallja meg 1,2 millió állampolgár kifejezett kérését, és álljon ki az európai őshonos nemzeti és nyelvi kisebbségek védelmében. Ez azért is fontos, hogy ne fordulhasson elő az, ami a minap történt Bocskor Andrea európai parlamenti képviselővel, aki, azért mert a parlamentben kiáll a saját nemzeti közösségének a védelmében, »halállistára« került.
Ha a bizottság következetes, akkor az ilyen esetben elvárható, hogy a leghatározottabban ítélje el, és legszigorúbban lépjen fel ez ellen.” Felhívta a figyelmet, hogy mivel Minority Safepack kezdeményezésre adott hivatalos európai bizottsági válasz januárra várható, számos semmitmondó válasz után, végre konkrét javaslatokat szeretne látni a bizottság asztalán. „Ellenkező esetben lassan okafogyottá válik az európai polgári kezdeményezés eszköze, amely ahelyett, hogy eredeti célja szerint közelebb vinné az uniót a polgárokhoz, bizalmuk elvesztéséhez vezet” – hangsúlyozta a képviselő.
Vincze Lóránt, az Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének uniós parlamenti képviselője a vitában hangsúlyozta: az őshonos európai kisebbségek a népességfogyás és az anyanyelv elvesztésének megállítói, és miután több mint egymillióan írták alá a védelmükkel a kapcsolatos kezdeményezést, az Európai Bizottságnak meg kell hallgatnia elvárásaikat. Kitért arra, hogy a plenáris ülés ezen témája néhány képviselőt érzékenyen érinthet,
mivel vannak olyan tagállamok, ahol megbecsülik és megvédik kisebbségeiket, de vannak ahol el sem ismerik őket.

Felhívta a figyelmet, hogy az Európai Bizottság – ahogy az Európai Bíróság is megállapította – képes ezen a területen támogató politikával fellépni védelmükben, ahogy stratégiákat is el tudott fogadni a közelmúltban más kisebbségi csoportok jogérvényesülése érdekében. A képviselő arra kérte a bizottságot, hogy a jó kormányzás és a következetesség jegyében tegyen bátor lépéseket az őshonos kisebbségeket védő jogalkotás irányába. Fontosnak nevezte például egy olyan uniós ügynökség létrehozását, amely kisebbségi kultúrákkal, nyelvekkel és az ehhez kapcsolódó jogok érvényesülésnek monitorozásával foglalkozik.
A nyelvvesztés sürgőssé teszi a kisebbségvédelem ügyét, több helyen fogy a magyarság. Ennek a trendnek meg kell változnia, és ehhez az unió is hozzá tud járulni
– húzta alá.
Gyöngyösi Márton, a Jobbik képviselője üdvözölte, hogy az EP végre mint társjogalkotó szerv, jogi alapot hozhat létre hatvanmillió kisebbségben élő ember védelmében. Arról beszélt, hogy a második világháborút követő stabilitás annak is köszönhető, hogy a többségi társadalmak kiegyeztek a nemzetállamokon belüli többségi társadalommal.
A tagállamok területét ma nemzetközi jog védi, így itt az ideje, hogy minden egyes kisebbség bármely tagállamban egyenlő jogokat kapjon – tette hozzá.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!