
Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
XIV. Leó pápa az első Ágoston-rendből származó pápa.
A legtöbb európai országtól eltérően Svédországban eddig főleg csak nem kötelezően betartandó intézkedéseket vezettek be, részben azért, mert a kormánynak nem volt törvényi felhatalmazása szigorú szabályok meghozatalára, de nem is kért ilyet. Az új törvény lehetőséget ad a végrehajtó hatalomnak arra, hogy akár szelektíven, akár általánosan korlátozza a szolgáltatások működését és a közterületen gyülekezők számát, de végső soron teljesen be is zárathat éttermeket, üzleteket.
Lena Hallegren egészségügyi miniszter a törvénytervezet parlamenti vitájában elmondta, hogy ez az első olyan lehetősége a kormánynak, amikor gondosan ki tudja dolgozni a vírus terjedése elleni hatékony intézkedéseket a társadalom életének fölösleges korlátozása nélkül. Egy tévéinterjúban azt mondta a miniszter: ilyen széles jogkörre a kormánynak nem volt szüksége a járvány első hullámában, tavaly tavasszal, nyáron pedig már enyhülni látszott a terjedés, csak ősszel kellett komolyabb intézkedéseket fontolóra venni.
A maszkviselést sokáig még csak nem is ajánlották a közösségi terekben, nemhogy kötelezővé tegyék. Most is – csütörtöktől – csak ajánlják hivatalosan a tömegközlekedésen, a napi csúcsforgalmi időszakokban – jegyezte meg az AFP hírügynökség.
A parlamenti és társadalmi vitában sokan bírálták a kormányt amiatt, hogy túl sokára – csak decemberben – nyújtott be olyan törvénytervezetet, amely alapján széles körű felhatalmazást kap a járvány második hulláma elleni hatékony védekezéshez. Sőt, eredetileg a kormány azt akarta, hogy csak márciustól legyen nagyobb hatásköre, aztán ezt előre hozták január 10-ére, mert az egészségügyi ellátórendszer ismét nagy nyomás alá került. A parlament nagy többséggel szavazta meg pénteken az új törvényt.
A jogszabály azonban nem ad felhatalmazást a kormánynak arra, hogy kijárási vagy utazási tilalmat vezessen be.
A 10,3 millió lakosú országban az utóbbi három napban 12 536 új fertőzöttet regisztráltak, eddig összesen 480 ezret. Eddig 9262-en haltak bele a Covid–19 betegségbe a járvány kezdete óta, ami azonos lakosságszámra vetítve többszöröse a többi észak-európai ország esetszámának, de kevesebb, mint most sok délebbi európai országban, ahol viszont bevezettek kijárási korlátozásokat.
XIV. Leó pápa az első Ágoston-rendből származó pápa.
„Az én hivatásom, mint minden keresztényé, az, hogy misszionárius legyek, hogy hirdessem az evangéliumot, bárhol is vagyok” – fogalmazott Robert Prevost bíboros korábban a sajtónak nyilatkozva.
Leó pápát nem lehet kizárólag észak-amerikai pápának hívni.
Robert Francis Prevost bíborost választotta pápává a konklávé, aki a XIV. Leó nevet vette fel.
„Induljunk el, menjünk tovább és ne ragadjunk bele a nehézségbe” – Lakatos András inspiráló üzenete a szívátültetés után
Ezek voltak Gyurcsány Ferenc legmegdöbbentőbb videói
„Kár érte, fantasztikus játékos” – eldőlt Kerkez Milos sorsa
Ultimátumot küldött az Európai Bizottság: két hónapot kapott Magyarország és Ausztria
Most bánhatja igazán a Liverpool, hogy lecserélte Szoboszlait a legfontosabb meccsen
Trump szerint közel az orosz-ukrán háború lezárása
Gyurcsány Ferenc lemondása Magyar Péternek közvetlen hátrányt jelenthet
A Lidl kasszásának is elkerekedett a szeme! Nem hiszed el, hogy lopnak ma a bolti szarkák
Kuzmányi István: Úgy beszélt, mintha Budapesten lett volna
Magyar Péter már a földön feküdt, amikor még egyet rúgtak bele a sajátjai
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Meglepő támogató lépett föl a Fidesz-kormány mögött
XIV. Leó pápa az első Ágoston-rendből származó pápa.
„Az én hivatásom, mint minden keresztényé, az, hogy misszionárius legyek, hogy hirdessem az evangéliumot, bárhol is vagyok” – fogalmazott Robert Prevost bíboros korábban a sajtónak nyilatkozva.
Leó pápát nem lehet kizárólag észak-amerikai pápának hívni.
Robert Francis Prevost bíborost választotta pápává a konklávé, aki a XIV. Leó nevet vette fel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.