Sok múlt a hatóságok fellépésén, hogy az erőszakos tüntetők bejuthattak a Capitoliumba szerdán. Az amerikai törvényhozásnak saját rendőrsége van, akikre most bírálatok özöne zúdul, amiért nem tudták biztosítani az épületet. A Newsmax amerikai konzervatív hírcsatornának nyilatkozó két republikánus képviselő azonban védelmébe vette a fegyveres testületet. A beszélgetések összefoglalói magyar szinkronnal az alábbi videóban is megtekinthetők:
– Kiáltásokat és detonációkat hallottunk, majd mindenki kapott gázálarcot. Azt kérték tőlünk, hogy álljunk készenlétben, és tegyük majd fel a védőfelszerelést, mert az épületet ki fogják üríteni. Senki sem tudta, hogy mi történik, viszont hallottuk a könnygázgránátok robbanását – idézte fel Ronny Jackson republikánus képviselő a Capitolium szerdai ostromát, melyet az ország egyik legőrültebb napjaként írt le.
– A fegyveres erők tagjai mindent elkövettek, hogy garantálják a politikusok biztonságát – erősítette meg tapasztalatait Madison Cawthorn, egy másik republikánus honatya is. Hozzátette, minden jogi eszközt bevetettek, hogy megakadályozzák Joe Biden elnökségét, ám elbuktak, kimerítettek minden lehetőséget.
– Tovább kell lépnünk. Arra kell törekednünk, hogy többet ilyen ne forduljon elő. Meg kell őriznünk a választások tisztaságát
– magyarázta.
Ha az épületben a hatóságok szavatolták is az emberek biztonságát, az utcán nem. A Newsmax szerint egyes rendőrök szándékosan engedték be az elzárt területre a tüntetőket. Miközben a hírcsatorna elítélte az erőszakot, egy korábbi műsorban azt is felvetették, a baloldal állhat a zavargások mögött.