
Németországban aláírták a koalíciós szerződést
A pártvezetők a többi között gazdaság erősítését és a biztonság javítását ígérték.
Március 8-án kezdődhet a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások enyhítése Angliában – közölte hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök. Johnson egyenes utalást tett arra, hogy a nyitás első lépéseként a diákok visszatérhetnek az iskolákba. A brit kormányfő hétfő délután tájékoztatja a korlátozások feloldásának menetrendjéről a londoni alsóházat, este pedig sajtóértekezletet tart.
A Downing Street által hétfő hajnalban közzétett előzetes nyilatkozatában Johnson közölte: a terv, amelyet a nap folyamán ismertet, a zárlat óvatos lépésekkel végrehajtandó oldását célozza. Hangsúlyozta: a kormány mindig is azt tekintette a legfontosabb enyhítési intézkedésnek, hogy a gyerekek visszatérhessenek az iskolákba.
Érvelésük szerint az oktatás mellett mentális és fizikai jólétük szempontjából is rendkívül fontos.
A brit kormány emellett a legfontosabb feladatok közé sorolja azt is, hogy az emberek biztonságos körülmények között végre találkozhassanak szeretteikkel.
Boris Johnson kiemelte ugyanakkor azt is, hogy a korlátozások feloldásának minden egyes lépéséről a rendelkezésre álló legfrissebb adatok alapján születik döntés, és a kormány óvatosan cselekszik majd, nehogy lerombolja a járvány megfékezésében a lakosság áldozatvállalásával elért eddigi eredményeket.
Éppen ezért a brit kormány négy pontból álló kritériumrendszert állított össze, és mind a négy feltételnek a korlátozások enyhítését célzó minden további lépés előtt teljesülnie kell.
Ennek alapján a zárlat feloldásának folyamata akkor haladhat előre, ha
A Downing Street hétfői ismertetése szerint jelenleg e négy kritérium mindegyike teljesül, így március 8-án a kormány megteszi az első lépést a korlátozások enyhítése felé.
A londoni miniszterelnöki hivatal szerint azért esett a választás erre az időpontra, mert a brit kormány egyesített oltásügyi bizottságának (JCVI) szakvéleménye szerint
addigra már kialakul bizonyos fokú védettség a testület oltási menetrendjében szereplő négy legveszélyeztetettebb lakossági csoportban.
A JCVI elsőbbségi oltási listájának élén az idősotthonok lakói és gondozóik mellett a nyolcvan éven felüliek, valamint az egészségügyi ellátás és a gondozói szolgálatok első vonalában dolgozók állnak, majd időrendi sorrendben a 75, a 70, a 65, a 60, az 55, végül az 50 éven felüliek következnek.
Az első hivatalos célkitűzés az volt, hogy február 15-ig, vagyis múlt hétfőig a JCVI elsőbbségi listáján szereplő felső négy veszélyeztetettségi csoport mindegyik tagja – 15 millió ember – megkaphassa a koronavírus elleni oltás legalább első dózisát.
Ez a cél a határidő előtt egy nappal teljesült, és a JCVI szakértői szerint ebben a csoportban a vakcina első dózisának beadása után három héttel, vagyis legkésőbb az első korlátozásenyhítő lépésekre kijelölt márciusi időpontra védettség alakul ki.
A pártvezetők a többi között gazdaság erősítését és a biztonság javítását ígérték.
George Simion, az ultranacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezére nyerheti meg a román elnökválasztás május 18-i második fordulóját, miután húsz százalékponttal előzte meg az első menetben a progresszív Nicusor Dant.
Kijev támadásba lendült. Drónokkal csaptak le Zelenszkijék.
Május 6-án jelentik be a szigorú korlátozásról szóló javaslatot.
Ezt kell tudni a román elnökválasztás esélyeséről
Ukrajna és a háborúpárti Európa retteghet a román választások után
Kőkemény kvíz: a többségnek fogalma sincs, mit jelentenek ezek a régi szavak
Nagyon rossz hír érkezett az M6-os autópálya horvát folytatásáról: ennek nem fognak örülni az Adriánál nyaraló magyarok
Zseniális trükk: így derítheted ki felpróbálás nélkül, hogy jó-e rád a nadrág
Kiderült, mitől kaphatott lángra a Penny logisztikai központja
Tényleg iszonyatosan ideges a Vasas edzője, Pintér Attila
Damir Krznar: Egész életemben nyomás alatt dolgoztam, amit szeretek is
Trump bejelentést tett a Putyinnal való találkozójáról
Slot nem fogta vissza magát a hibázó Szoboszlaival kapcsolatban
Hiába Szoboszlai hibája, nem ő lett a bűnbak az angolok szemében
Cirkusz a Ferrarinál: Hamilton a csapatot kritizálta és nem kér elnézést
A pártvezetők a többi között gazdaság erősítését és a biztonság javítását ígérték.
George Simion, az ultranacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezére nyerheti meg a román elnökválasztás május 18-i második fordulóját, miután húsz százalékponttal előzte meg az első menetben a progresszív Nicusor Dant.
Kijev támadásba lendült. Drónokkal csaptak le Zelenszkijék.
Május 6-án jelentik be a szigorú korlátozásról szóló javaslatot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.