Donald Trump harmadszor is elverné a demokratákat

A volt amerikai elnök leszögezte, nem fog új pártot alapítani.

MTI
2021. 03. 01. 7:52
TRUMP, Donald
Washington, 2021. január 20. Donald Trump leköszönő amerikai elnök újságíróknak nyilatkozik a washingtoni Fehér Házból távozóban 2021. január 20-án reggel, Joe Biden demokrata párti megválasztott amerikai elnök beiktatási ünnepségének napján. Az ünnepélyes eseményen Donald Trump nem vesz részt. Ő az első elnök 1869 óta, aki nem vesz részt utódja beiktatásán. MTI/EPA/Pool/Al Drago Fotó: Al Drago
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– fogalmazott a volt elnök, aki cáfolta utódja korábbi állítását, miszerint az Egyesült Államok – annak hivatalba lépése előtt – nem rendelkezett vakcinával. – Joe Biden csak az általunk bevezetett tervet hajtja végre, és ha becsületes médiánk lenne – ami nincs – akkor ezt hangosan és egyértelműen jeleznék – mondta a volt elnök. Donald Trump az előadásában név szerint felsorolta azokat a republikánus képviselőket és szenátorokat, akik az elítélése mellett szavaztak az alkotmányos felelősségre vonási eljárásban (impeachment). – Nem lehetnek olyan vezetőink, akik nagyobb szenvedéllyel vetik bele magukat amerikai honfitársaik elítélésébe, mint a demokraták, a média, vagy a radikálisok elleni küzdelembe! Szabaduljunk meg tőlük! – követelte a volt elnök.

Hivatalnokok és Orange megye seriffhivatalának alkalmazottai sorfalat állnak a sajtó részére elkülönített terület előtt, ahol ifjabb Donald Trump, az előző amerikai elnök, Donald Trump fia interjút ad a CPAC-en Fotó: MTI/AP/John Raoux

Trump republikánusok közötti népszerűségét mutatja annak a közvélemény-kutatásnak az eredménye is, amelyet a konferencia közben készítettek. Az eredmény szerint – egy esetleges előválasztáson – a válaszadók 55 százaléka voksolna a volt elnökre. Ron DeSantis floridai kormányzóra a szavazók 21, Kristi Noem dél-dakotai kormányzóra pedig négy százalékuk szavazna. A résztvevők közül tízből csaknem heten azt mondták, hogy szeretnék, ha Donald Trump 2024-ben is indulna az elnökválasztáson.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.