Ferenc pápa elítélte, botrányosnak nevezte a világ szűnni nem akaró fegyveres konfliktusait, a fegyverkezést, és méltányos vakcinaelosztást kért az embereknek a nemzetközi közösségtől a koronavírus ellen abban a beszédében, amelyet a húsvétvasárnapi ünnepi szentmise után mondott el a Szent Péter-bazilikában.
Arra kérte a világ országait, hogy gyorsítsák fel a vírus elleni vakcinák szétosztását és beadását, különösen a szegények körében, mert őket még inkább sújtja a járvány. Úgy vélte, „vakcina-internacionáléra” van szükség, vagyis a nemzetközi közösségnek el kell köteleznie magát az oltóanyagok méltányos megosztására a szegényebb országokkal.

Fotó: MTI/AP/Filippo Monteforte
Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika lodzsája helyett idén is a bazilikában mondta el olasz nyelvű húsvéti üzenetét, amelyet a Vatikán az interneten keresztül közvetített. Az egyházfő már az első mondatban hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány nagyon súlyos gazdasági és társadalmi válságot teremtett, amely mindenekelőtt a törékenyebbeket sújtotta. Ezért botrányosnak nevezte a vészhelyzet ellenére zajló fegyveres konfliktusokat, valamint a fegyverállomány növelését.
Az egyházfő beszédében említette a betegeket és azokat, akik a pandémiában szeretteiket veszítették el. Támaszt sürgetett az egészségügyi dolgozóknak, ellátáshoz való jogot mindenkinek. Megemlítette azokat, akik a munkájukat veszítették el a járvány miatt, a nehézségbe került családokat, az emberi kapcsolatoktól megfosztott, magánytól szenvedő fiatalokat.
– A pandémia, sajnos, drámaian növelte a szegények számát, ezrek elkeseredettségét
– mondta Ferenc pápa.
A világ konfliktusok, feszültségek sújtotta térségeinek sorát Haitivel kezdte, támogatásáról biztosítva az erőszak uralta sziget lakosait. Hasonlóképpen méltatta a demokrácia mellett elkötelezett fiatalokat Mianmarban. Köszönetet mondott a háború és szegénység elől menekülőket befogadó Libanonnak és Jordániának. Békét sürgetett Szíriában és békét a „botrányos csendtől” övezett Jemennek, valamint fegyverletételt Líbiában. Párbeszédet és békés együttélést sürgetett az izraeliek és a palesztinok között. Megemlékezett Irakról, ahol nemrég járt, megemlítette az erőszak és terrorizmus sújtotta afrikai térségeket. A Kelet-Ukrajnában és Hegyi-Karabahban fogságba esettek szabadon engedését és hazatérését sürgette.