Vírusmentes (covid-free) szigetekkel várná Olaszország a turistákat
Gyorsított ütemben zajlik az oltási kampány, hogy május végére az olasz szigetek elérjék a nyájimmunitást, és biztonságban fogadhassák a látogatókat. Az olasz turizmus nem engedheti meg magának, hogy a görög, vagy spanyol szigeteket válasszák a pihenni vágyók, csupán azért, mert ott nagyobb biztonságban érzik magukat. Az egészségügyi minisztérium nem veti el annak lehetőségét, hogy kötelezővé tegye a szigetekre érkezőknek a covid teszt elvégzését. 2020-ban 67 millióval kevesebb látogató érkezett Olaszországba, ami 20 milliárdos anyagi veszteséget jelentett.
Forrás: ilgiornale.it, Jánosi Dalma
Súlyos verekedés tört ki Tenerifén a menekülttáborban
A rendőrség gumilövedékekkel igyekezett megfékezni az indulatokat, nyolc embert tartóztattak le, tízen pedig megsebesültek. Egyelőre nem tudni, hogy mi váltotta ki a verekedést, a helyiek ugyanis egymásnak ellentmondó információkat adnak a sajtónak. A Las Raices tábor a Kanári-szigetek legnagyobb migránstábora, februárban avatták fel. Ide szállították át azokat a bevándorlókat, akiket télen a hotelek szobáiban szállásoltak el férőhely híján. Néhány héttel a megnyitása után a bevándorlók egy csoportja éhségsztrájkolt és egyéb módon tiltakozott a létesítmények rossz élelmiszer ellátási és higiéniai körülményei ellen. Azt követelték, hogy engedjék át őket a félszigetre. A Las Raicesben jelenleg 1700 bevándorló él.
Forrás: youtube.com, elmundo.es, Tóth Brigitta
Egyre gyakoribb az erőszak a belga kórházakban
Egy brüsszeli kórház nővérének beszámolója szerint a járvány kitörése óta egyre többen inzultálják a kórházi személyzetet. Korábban elsősorban az alkoholos vagy drogos befolyásoltság alatt álló páciensek támadtak, de a járvány óta már a beteg kísérő családtagok is egyre többször vállnak agresszívvá.
Egy charleroi-i kórházban egy takarítóba rúgott bele egy látogató, mert a takarító figyelmeztette a nőt, hogy rossz sorban várakozik. A kórházakba betérők rendszeresen ellopják a kikészített kézfertőtlenítőket és maszkokat, majd a későbbi látogatók kioktatják a dolgozókat, hogy az eszközöket a kórház köteles biztosítani.