Online tartják meg a belgiumi Pride felvonulást

Evakuálják a lakosokat Parajdon
Elővigyázatosságból evakuálnak lakosokat a parajdi sóbánya környékén, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Online tartják meg a belgiumi Pride felvonulást
A belga büszkeség, azaz az LMBTQ+ közösség szokásos éves felvonulása idén is elmarad Brüsszelben, viszont az online térben ismét megtartják a szervezők a fesztivált.
A rendezvényt május 22-én a brüsszeli Grand Place téren felállított színpadról fogják élő műsorként sugározni, az érdeklődők pedig majd az interneten követhetik figyelemmel az idei eseményt. A szervezők célja, hogy felrázzák és felvidítsák az LMBTQ + közösséget. A Belga Pride elnöke felszólította közösségük és szimpatizánsaik tagjait, hogy a büszkeség hónapjának keretében fessék szivárványosra a házuk előtti járdaszakaszt, hogy ezzel is növeljék az online Pride felvonulás és az amögött meghúzódó elvek láthatóságát a társadalom számára.
Forrás: The Brussels Times
Nyáron is nyitva maradhatnak az olasz iskolák
Az elvesztett oktatási év és a közösségi élmények pótlását célozza a Mario Draghi vezette kormány intézkedése, amely nem zárná le június elejével az iskolákat, hanem egészen szeptemberig nyitva tartaná. Az év közben visszamaradt osztályok felzárkóztatását, valamint szabadidős programokat, kirándulásokat, múzeumlátogatást, sportolási lehetőségeket kínál a hónapokon keresztül magányosan zárva tartott diákoknak. Az óvodáktól egészen a középiskolákig élhetnek a lehetőséggel a családok.
Forrás: la Repubblica
Svédországban óvoda működik egy terrorista otthonában
A svéd köztévé göteborgi stúdiója azt vizsgálta, hogy a városi önkormányzat által finanszírozott családi óvodák milyen körülmények között működnek. A csatorna riportere észrevette, hogy az egyik otthon üzemeltetett óvodában az óvónő együtt él egy elítélt terroristával. A férfit még 2008-ban ítélték el több évre terrorcselekmények előkészítése miatt.
A riportban megszólalt az önkormányzat óvodákat fenntartó részlegének jogásza is, aki közölte, hogy nem csodálkozik a történteken, majd hozzátette, hogy valószínűleg több, extremizmushoz köthető személy is található a gyermekellátás területén. Kiemelte, hogy mindent megtesznek, amit a törvényi keretek megengednek, például fokozott felügyeletet indítanak a vállalkozás felett, de szerinte mindenképpen törvénymódosításra lenne szükség, hogy a hasonló esetek megelőzhetők legyenek.
Forrás: SVT
Egy amerikai jogalkotó szerint hat biológiai nem létezik
James Talarico, Texas állam demokrata párti képviselője egy transznemű atlétákra vonatkozó törvényjavaslattal kapcsolatos meghallgatáson vett részt. A törvénytervezet tiltaná a transzemű gyermekek részvételét az iskolai versenysportokban. Felszólalása közben Talarico azt mondta, hogy „míg a törvényjavaslat szerint mindössze két biológiai nem létezik, a modern tudomány már hat biológiai nemet azonosított be”.
Talarico érvelése szerint az említett hat biológiai nem igen elterjedt a világon, és az X- és az Y-kromoszómák eddig megszokott XX – női – és XY – férfi – párosításán kívül további négy kombináció alakult ki: X, XXY, XYY, XXXY. Talarico szerint az újonnan felismert kombinációk miatt tehát „hat biológia nem van a spektrumon, amelyek között gyakran összemosódik a határ”.
A meghallgatáson részt vevő republikánus és demokrata párti képviselők vitája a továbbiakban a kromoszómavariációk és azok létezésének megkérdőjelezésébe torkollott.
Forrás: New York Post
(Borítókép: James Talarico, Texas állam demokrata párti képviselője. Forrás: Twitter)
Elővigyázatosságból evakuálnak lakosokat a parajdi sóbánya környékén, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Az oroszok is reagáltak.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Brutális támadás a Blahán: földre teperték a BKK biztonsági őrét, egy taxis felvette az egészet - videó!
Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák
Így távolíthatod el egyszerűen a paradicsom héját: a forró vizes módszer a múlté!
Vitalij Klicsko felvette a kesztyűt és kiosztotta Zelenszkijt
Most kaptuk: Tragédia történt az Inter Milanban, mindössze néhány órával a Bajnokok Ligája döntője előtt
Belehalt egy 71 éves nő a verekedésbe, ami a Lidl parkolójában tört ki
A PSG edzője üzent Mbappénak, a tinihős utánozta is őt – megjött az aranycipős válasza
Kezdődik a másodosztályba jutásért kiírt osztályozó
Videón a brutális oroszországi tragédia, gyászol az ország
Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után
Luis Enrique a BL-döntő után a kislányára emlékezett, megható gesztus a PSG-drukkerektől
Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn
Elővigyázatosságból evakuálnak lakosokat a parajdi sóbánya környékén, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Az oroszok is reagáltak.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.