A norvégok kevesebb alkoholt fogyasztottak a járvány alatt, mint azelőtt

Rendkívüli bejelentést tesz Szijjártó Péter - élőben
Elkezdődött a harc a rezsicsökkentés megvédéséért.
A norvégok kevesebb alkoholt fogyasztottak a járvány alatt, mint azelőtt
Egy felmérés szerint tíz norvégból három kevesebb alkoholt fogyasztott a pandémia alatt, mint előtte, és csak 13 százalékuk számolt be arról, hogy többet italozott a Covid okozta korlátozások időszaka alatt. Azok, akik a járvány előtt keveset ittak, nagyobb valószínűséggel fogyasztottak kevesebbet a pandémia alatt, míg azoknak, akiknek eleve sokat ittak, növekedett a fogyasztása, kommentálta norvég népegészségügyi hivatal kutatója. Jørgen Bramness hozzátette: az alacsonyabb fogyasztás oka a lezárások miatti korlátozott társasági élet lehet.
Forrás: VG.NO
Kilép a Szuperligából az Atletico Madrid
A madridi klub lett az első nem angol csapat és a tizenkét alapító közül a hetedik, amelyik bejelentette, hogy elhagyja a süllyedő hajót. Nyilatkozatukban közölték: „A projekt folytatásához már nincsenek meg a megfelelő körülmények.”
A piros-fehérek szerint a csapat Szuperligához való csatlakozása elutasítást váltott ki a rajongókból, majd pedig a saját játékosokból és edzőkből is, ezért döntöttek így. Mindannyiukat megelégedéssel töltötte el a kilépés híre. A Real Madrid és a Barcelona egyelőre csendbe burkolózik. Az egyedüli megszólaló a barcás Gerard Piqué volt, aki a Twitteren hangsúlyozta: „A foci a szurkolóké. Most minden eddiginél jobban.” Edzője, Ronald Koeman hozzátette, hogy teljes mértékben egyetért Piquével.
Gripen vadászbombázókat vehet Finnország
Jelenlegi légvédelmi flottája – mely amerikai, svéd és szovjet gépekből áll – korszerűsítését tervezi Finnország. A magyar légierőben is rendszeresített svéd JAS 39 repülők vásárlása a konkurens amerikai és francia gépek mellett reális opciónak tűnik, mivel az üzletet a svéd kormány is támogatná, katonai kiadásai terhére. A 64 vadászbombázó megvásárlása esetén a két szomszédos ország légiereje még szorosabb együttműködést folytathatna, mondta Peter Hultquista svéd honvédelmi miniszter. Az üzlet hozzávetőlegesen tízmilliárd euróról szól, a gyártó SAAB ajánlatában egy légvédelmi rendszer, a Globaleye, valamint egy ipari együttműködési program is szerepel. A beszerzésről még idén dönthet a finn kormány.
Közben Svédország új törvényt léptet októbertől életbe, ami könnyebbé teszi, hogy az haderőt küldjön Finnország keleti határához vagy hogy finn tengeralattjárók használják a svéd vizeket.
Forrás: DAGENS NYHETER, YLE
Egy spanyol fodrászatból szerveztek migránscsempészetet Európába
Egy marokkói férfi és felesége a Gran Canaria déli partján fekvő Arguineguin egyik fodrászüzletéből szervezte és irányította a marokkói és más afrikai illegális bevándorlók átkelését Gran Canariáról az európai kontinens felé.
A házaspár a fodrászüzletben fogadta az indulásra kész bevándorlókat. Az útlevéllel rendelkező migránsokat fejenként 1500 euróért, az úti okmány nélküli bevándorlókat pedig 2000 euróért vették szárnyaik alá, részükre a hamis útleveleket is elkészítették a fodrászüzletben. A szolgáltatást a házaspár bűntársai reklámozták az illegális bevándorlók befogadótáboraiban és az NGO-szálláshelyeken. A spanyol rendőrség egy közúti ellenőrzés során fülelte le a reptérre tartó furgonban ülőket, a fodrászüzletben tartott házkutatás során pedig négyezer hamis útlevelet és 300 ezer euró készpénzt találtak. Az ügy kapcsán ötven embert tartóztattak le.
Forrás: BLADI.NET
(Borítókép: Európába igyekvő illegális bevándorlók a parton, miután a Kanári-szigetekhez tartozó Gran Canaria szigetén fekvő Arguineguín kikötőjébe érkeztek 2021. március 9-én. Egy csónakban 49 migráns utazott, közülük öt a tengerbe fulladt, amikor a spanyol tengeri mentőszolgálat rájuk talált 250 kilométerre a Kanári-szigetektől, az áldozatok közül egynek a holttestét sikerült a mentőhajó fedélzetére venni. Forrás: MTI/EPA/EFE/Angel Medina G.)
Elkezdődött a harc a rezsicsökkentés megvédéséért.
Ausztria nem kér az ukrán elnökből.
Tömeges kitoloncolások jöhetnek.
Többszörös rezsiemelést hozna a brüsszeli nyomás.
Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál
Fucsovics legyőzője tettének jelentős következményei, nem lesz szívesen látott vendég
"Összekapaszkodunk a gyászban" – Bódi Csabi megszólalt a szörnyű családi tragédia után
A Ryanair már korábban figyelmeztetett: a Boeing 787 Dreamlinerekkel igenis vannak problémák – nem lepődtek meg az indiai repülőgép-katasztrófán
Szoboszlaival leszámoltak Liverpoolban; hazatérhet a válogatott csatár
Hivatalos: megjelent a NASA döntése Kapu Tibor kilövéséről – óriási fordulat, ez egész Magyarországnak keserves
Feltámadt a Simson Schwalbe, de az árán meg fog lepődni
A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos
Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi
Sokkoló videó: a fojtás után a francia cselgáncsozónő nem tért magához a budapesti vb-n
A rendezőt megalázta, az új világbajnoktól Luke Littler is megkapta a magáét
Kovács István amatőr hibát követett el – kritikák özöne zúdul rá a klub-vb-n + videó
Elkezdődött a harc a rezsicsökkentés megvédéséért.
Ausztria nem kér az ukrán elnökből.
Tömeges kitoloncolások jöhetnek.
Többszörös rezsiemelést hozna a brüsszeli nyomás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.