A spanyol kormány eltörölné a rövid távú repülőutakat 2050-ig

A húszik fegyverszállítmányai elárasztják Afrikát
Egyre veszélyesebb az Irán által támogatott hálózat.
A spanyol kormány eltörölné a rövid távú repülőutakat 2050-ig
Pedro Sánchez kormánya azt tervezi, hogy kiiktat minden olyan repülőjáratot, amely két és fél óránál rövidebb távra szól, és úti célja elérhető lenne közvetlenül vonattal is. Emellett különböző adókat vetnének ki az autókra, hogy a hangsúlyt a tömegközlekedési eszközökre helyezzék át.
Spanyolország 2050-re jelentősen csökkentené a szén-dioxid-kibocsátást, és létrehozna egy fenntartható és az éghajlatváltozással szemben ellenálló társadalmat. Az ellenzéki Néppárt szerint a kormánynak nem 2050-nel kellene foglalkoznia, ugyanis az aktuális problémák, köztük a világjárvány és a migrációs válság megoldására égetőbb szükség van. A jövőbeni tervek szerint Spanyolországnak migránsok százezreit kellene integrálnia a munkaerőpiacra, hogy kompenzálni tudja a spanyol munkavállalók számának a csökkenését. Továbbá a kormány bevezetné a 35 órás munkahetet is.
Forrás: Europapress.es
Folytatódik a belgiumi embervadászat, a határokon katonai készültség van
A belga határ mentén a holland és a német fegyveres erők is teljes készültséggel várják a felfegyverzett belga katonaszökevényt. A belga rendőrség és katonaság kedden vette üldözőbe a 46 éves katonát, Jürgen Coningsot, mert Conings halálosan megfenyegette Belgium első számú virológusát, Marc Van Ranst-t. Van Ranst a belga kormány tanácsadója, és közismerten nem engedékeny a koronavírus elleni intézkedésekkel kapcsolatban.
A belga hatóságok több száz fegyveressel és páncélozott járművekkel vonultak a helyszínre. A környék lakóit otthonmaradásra szólították fel, mert a fegyveres katona búcsúlevelében előre jelezte, hogy „nem fogja könnyen megadni magát”.
Forrás: Le Soir, The Brussels Times
Oroszország vízum nélkül fogadja a labdarúgó Eb-re érkezőket
Az orosz hatóságok kivételesen vízum nélkül engedik be az országba azokat a külföldieket, akik a labdarúgó Európa-bajnokság oroszországi mérkőzéseire mennek. A határátlépéshez ugyanakkor minden külföldi szurkolótól egy negatív PCR-tesztet is kérnek az érvényes útlevél mellé. A vízummentességet élvező külföldi rajongók július 12-ig maradhatnak Oroszország területén.
Az Euro2020 nevet viselő bajnokságot eredetileg tavaly nyáron rendezték volna meg, de a koronavírus-járvány miatt a mérkőzéseket egy évvel elhalasztották. A bajnokság mérkőzéseinek 11 európai nagyváros biztosít helyszínt, többek között Budapest is.
Forrás: Sputnik France
Engedélyezték a bevándorlók kábítószer-használatát egy párizsi közparkban
Párizsnak az egykori orosz városról, Sztálingrádról elnevezett negyedében kezdenek elszabadulni az indulatok a kerület békés lakói és az utcákat egyre nagyobb számban ellepő, súlyosan kábítószerfüggő hajléktalanok között. A környék lakói állítják: lakóhelyük már nem a régi Párizsra emlékeztet, hanem a dél-afrikai Kingston városára vagy a Karib-tengeri Jamaicára, ahol a drogosok nagy területeket foglalnak el, hogy csoportosan verjenek tanyát.
Párizs XIX. kerületének a szocialista polgármestere ezért úgy döntött, hogy a kerület egyik közparkját, a Jardin d’Éole-t a kábítószerezők rendelkezésére bocsátja, ahol a kerület által kiadott engedéllyel hajnali egy óráig szívhatják a drogosok a cracket a park egy kijelölt részén. A döntés a kerület lakóit azonban nem győzte meg, ugyanis elmondásuk szerint hajnali egy óra után a drogosok visszatérnek a park többi részére, ezért a kerület lakói kiszorultak a parkból, mert az veszélyessé vált számukra. Májusban az elkeseredett lakók már tűzijáték-petárdákat lőttek ki a kábítószeres csoportokra.
Forrás: Sputnik France
Borítókép: Jardins d'Eole, park Párizsban
Egyre veszélyesebb az Irán által támogatott hálózat.
A nagyhatalom továbbra is az űrben való terjeszkedésre törekszik.
A világhírű politológus szerint a NATO terjeszkedése vezetett az orosz invázióhoz.
Oroszország 155 milliárd rubelt fordít óvóhelyek felújítására.
Voks 2025: Már 1,6 millióan adták le szavazatukat
Lisztes Krisztián megszólalt: Nem kell túlmagyarázni ezt
Fel ne vedd, ha téged is erről az előhívószámról hívnak, egy magyar férfinek 17 millió forintja bánta
Több millió ember élete kerülhet veszélybe, Németország eszkalálhat
Előkerült az eltűnt lány - Flórát másfél hónap után találták meg
Lakáspiac: a kormány most egy csapásra mindent megváltoztathat – jöhet az ingatlanárak csökkenése
A Fradi a frászt hozta a szurkolóira a Bajnokok Ligája elődöntőjében
A magyar válogatott döntőbe jutott a minifutball-világbajnokságon
Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját
Fegyverropogás törte meg az egyik nagyvárosunk csendjét
Cseh Katalin homokot szórt a baloldali gépezetbe, nem fogják neki megköszönni
Itt a bejelentés, nem lesz béke
Egyre veszélyesebb az Irán által támogatott hálózat.
A nagyhatalom továbbra is az űrben való terjeszkedésre törekszik.
A világhírű politológus szerint a NATO terjeszkedése vezetett az orosz invázióhoz.
Oroszország 155 milliárd rubelt fordít óvóhelyek felújítására.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.