Újra megrohamozták a bevándorlók Lampedusa szigetét. Pár óra leforgása alatta 16 hajó érkezett a hétvégén az olasz partokhoz. Az országra nehezedő migrációs nyomás egyre intenzívebb. A napilapok tegnap még ezer személy érkezéséről tájékoztattak, rövid időn belül azonban 2128-ra nőt a számuk. Az éjszakai órákban ugyanis további hatszáz, majd pedig háromszázötven bevándorló érte el a szigetet. A hétvégén egyébként összesen húsz hajó indult útnak Európa felé, egy hajótörést szenvedett, melynek során öten veszítették életüket. A Földközi-tenger migrációs útvonala tehát ismét forgalmas folyosóvá vált: a Tunéziával határos líbiai partszakaszról nemcsak afrikai, hanem ázsiai, pakisztáni és szíriai bevándorlók is érkeztek. A kétszázötven fő elhelyezésére alkalmas befogadóközpontban jelenleg legalább kétezer személy van. – Lampedusa megtelt – jelentette ki tegnap kétségbeesve Salvatore Martello, a sziget polgármestere, aki a sajtón keresztül a politika azonnali beavatkozását követelte.
Az év eleje óta 13 ezer illegális bevándorló indult útnak, hogy szerencsét és jobb sorsot keressen Olaszországban. Várható volt, hogy a kedvező időjárási viszonyok ösztönző erővel hatnak majd a lélekvesztőkön érkező tömegek számára. Az is egyértelmű, hogy a nyomás tovább fokozódik, amennyiben a kormány nem léptet életbe megszorításokat a jelenség mérséklésre, az olasz kormányban azonban nincs egyetértés a migrációs válság kezeléséről, a koalíciós partnerek közötti feszültség pedig a megoldás keresése helyett megbéníthatja a helyzet kezelését.
A jobboldali Liga és a baloldali Demokrata Párt is a rendkívüli európai presztízzsel rendelkező Mario Draghi kormányfőtől várja az új migrációs forgatókönyvet. Luciana Lamorgese belügyminiszter továbbra is a tagállamok szolidaritásában reménykedik, és az önkéntes elosztási mechanizmus életbe léptetésében látja a megoldást. Enrico Letta, a Demokrata Párt főtitkára szerint a líbiai embercsempészetet és fegyverembargót ellenőrzése alatt tartó Irini elnevezésű tengeri missziónak kellene részt vállalnia a Földközi-tengeren való életmentésben. Azt is hangsúlyozta: itt az ideje, hogy a mindeddig csak papíron létező újraelosztási rendszer a gyakorlatban is életbe lépjen.