
Fotó: Reuters/Erol Dogrudogan
A hatóságok összesen tíz tartományban hajtottak végre razziát szerda reggel – Rajna-vidék–Pfalz, Baden-Württemberg, Bajorország, Berlin, Brandenburg, Hamburg, Észak-Rajna–Vesztfália, Alsó-Szászország, Schleswig-Holstein és Hessen területein – és az Ansaar International mellett más szervezetek működését is felfüggesztették. A Der Spiegel értesülései szerint más szervezetek mellett a belügyminisztérium a WorldWide Resistance-Help és a Better World Appeal elnevezésű csoportokat is betiltotta, melyek kapcsolatban álltak az Ansaar International segélyszervezettel
– Az anyaszervezet és alcsoportjainak bonyolult szervezeti felépítése kifejezetten az ilyen jellegű kifizetések leleplezése céljából jött létre
– nyilatkozta a német lapnak egy belügyminisztériumi forrás, hozzátéve, bár a szervezetek egymástól függetlenül működtek, pénzügyileg függtek egymástól.
Potenciális veszélyt jelentenek a szalafisták. A szalafizmus a Németországban leginkább elterjedt radikális muszlim vallási irányzat. Célja az iszlám jogrend, a saría alapján álló állam kiépítése. A belső elhárításért felelős szövetségi és tartományi alkotmányvédelmi hivatalok szerint az irányzat németországi jelenléte azért is gond, mert bővíti az iszlamista terroristák úgynevezett toborzási bázisát. Szakértők szerint nem minden szalafista dzsihadista, de majdnem minden iszlamista terrorista a szalafista irányzat követője vagy a szalafista szubkultúrában radikalizálódott. A német hírszerzés szerint az országban 2019-ben rekordszámra emelkedett a létszámuk, két évvel ezelőtt több mint tizenkétezren voltak jelen Németországban, 2017-ben még tizenegyezerre becsülték a számukat.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!