A transzneműeket foglalkoztató vállalatok vagy ötszázalékos adókedvezményben részesülhetnek, vagy visszaigényelhetik transzalkalmazottaik bérének 75 százalékát. Ennek feltétele azonban az, hogy a cég munkavállalóinak legalább tíz százaléka „harmadik nemű” legyen. Banglades 2013 óta engedélyezi állampolgárainak, hogy harmadik neműként regisztrálják magukat az állami hivatalok nyilvántartásában.
Forrás: Aljazeera
A brit Tesco az LMBTQ-közösséget támogatja, de alulfizeti női munkavállalóit
A Tesco szivárványszínűre cserélte logóját a nagy-britanniai közösségi oldalain, hogy kifejezze szimpátiáját a világszerte júniusban ünnepelt melegbüszkeség hónapjával és a szigetország nagyszámú LMBTQ-közösségével. A változást bejelentő bejegyzést már több ezren lájkolták, mások kommentekben és megosztással is elismerték a multinacionális kereskedelmi lánc állásfoglalását.
A Tesco nem az idén áll először az LMBTQ-mozgalmak és azok ideológiai céljai mellé, a vállalat ugyanis évek óta közismerten a meleg- és transzmozgalmak egyik népszerű támogatója.
A Tesco látszólagos vagy valós elkötelezettségét a nemi identitáson alapuló egyenjogúsági törekvések mellett megkérdőjelezi az a június 3-án kihirdetett bírósági ítélet, amelyben már az Európai Bíróság marasztalta el a kereskedelmi láncot a női munkavállalóival szemben alkalmazott súlyos megkülönböztetésért. A Tesco női és férfi munkavállalóinak bére között ugyanis jelentős különbség van.
Forrás: The Argus, Cambridge News, Instagram, Facebook, Twitter
Felpofozták Emmanuel Macront
Hatalmas pofont kapott Emmanuel Macron francia köztársasági elnök a Lyontól délre fekvő Tain-L’Hermitage városában tett hivatalos látogatása közben. A francia államfő éppen az üdvözlésére összegyűlt helyi lakosok felé indult, akiket csak egy kordon választott el az elnöki delegációtól. A közösségi médiát bejárt felvételen jól látszik, hogy Macron ingujjra vetkőzve indul a fogadására összegyűltek felé, ahol a francia elnök egy barátságosan lelkesnek tűnő, hosszú szakállas, „déli” kinézetű fiatalember bal karjára helyezi bizalmasan a kezét. A férfi a közvetlen gesztust egy hatalmas pofonnal viszonozza a francia köztársasági elnöknek, amelyet először a tömeg felzúdulása, majd nevetgélése követ.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!