Magyar származású miniszterelnöke lehet Izraelnek

– Nagyon-nagyon hálásak vagyunk a nagyszerű barátainkért, akik közé ti is tartoztok. A lista elején álltok – köszönte meg Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök Szijjártó Péternek Magyarország támogatását még a külgazdasági és külügyminiszter keddi látogatásán. Kétségtelen, hogy hazánk a zsidó állam egyik legfőbb szövetségese, amely a nemzetközi porondon, olykor akár a fősodorral szemben is, kiáll Izrael mellett. De vajon mi várható, ha Benjamin Netanjahut leváltják és balra tolódik az izraeli politika?

2021. 06. 02. 22:46
NETANJAHU, Benjmin; BENNETT, Naftali
Jair Lapidnak magyar vé is csögedezik az ereiben. Fotó: Debbie Hill Forrás: MTI/AP/UPI pool/Debbie Hill
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Jair Lapidnak magyar vér is csögedezik az ereiben.
Fotó: MTI/AP/UPI pool/Debbie Hill

Mindehhez persze az is kell, hogy a törékenynek tűnő, nyolcpárti koalíció kiállja az idő próbáját. A szakértő szerint a próbálkozás nem teljesen reménytelen. – Amennyiben a koalíció sikeresen tudja a gyakorlatban alkalmazni azt a stratégiát, hogy csak azokat az ügyeket tűzik napirendre, amiben egyetértés van közöttük, akkor sikeres lehet az egységkormány – latolgatta Csepregi Zsolt az egységkormány esélyeit. Kiemelte, hogy valójában a 61 fős parlamenti többség megnyerése az igazán nehéz, ezt követően már jól felfogott érdekből más pártok is átállhatnak az egységkormány oldalára. – Benjamin Netanjahu mindent meg fog tenni azért, hogy az ideológiai törésvonalakat kihasználva szétzilálja a koalíciót, és támaszkodva pártjának relatív parlamenti többségére, jobboldali kormányt alkosson már a közeljövőben.

Ez az egységkormány tagjait összefogásra sarkallja, mivel tisztában vannak vele, hogy Netanjahut csak együttesen képesek ellensúlyozni

– mutatott rá az erőviszonyokra. – Az új koalíciónak az egyik első célkitűzése lesz Netanjahut mint bírósági eljárások alatt álló politikust közvetve eltiltani a miniszterelnökségtől vagy akár a választásokon való indulástól. A másik oldalról, ha Netanjahunak az ellenzéket kell vezetnie, akkor meg fognak jelenni a Likudban a kihívói, azok a prominens politikusok, akik több mint egy évtizedet vártak arra, hogy megmérethessék magukat az izraeli jobboldal vezető pártjának elnöki székéért – vázolta a Benjamin Netanjahu előtt álló kihívásokat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.