A csúcsot fokozott járványvédelmi óvintézkedések mellett tartják meg, a küldöttségek tagjai számára kötelező a PCR-szűrés. A tárgyalásokat követően a két elnök a hagyományoktól eltérően nem közösen, hanem külön tart majd sajtóértekezletet. Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója újságíróknak kedden Moszkvában azt mondta, hogy az orosz–amerikai kapcsolatok állapota csaknem kritikus, a két elnök szerdai találkozójának elő kellene mozdítania a megértést köztük néhány kérdésben.
– Jelen körülmények között egyelőre nincs sok remény az Európai Unió és Oroszország közötti kapcsolatok javulására
– jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerdán Brüsszelben.
Josep Borrell az Oroszországgal fennálló uniós kapcsolatok helyzetéről készített bizottsági jelentés bemutatásakor hangsúlyozta, jelenleg rosszak az EU és Oroszország közötti megújított partnerség kilátásai, pedig ez tehetné lehetővé a szorosabb együttműködést Moszkvával.
– Az unió érdekei elleni orosz támadások leküzdése érdekében az EU-nak erőteljesebbé és ellenállóbbá kell válnia. Az új, Oroszországgal kapcsolatos EU-stratégia közös és szisztematikus fellépést rögzít Moszkva fenyegetéseinek és káros cselekedeteinek megfékezésére olyan partnerekkel, mint a NATO és a G7 országai – közölte.























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!