Újra bevezetheti Spanyolország az éjszakai kijárási tilalmat

Elutasították Calin Georgescu jelöltségének bejegyzését – tömegjelenetek Romániában + videó
Georgescu hívei dühödten reagáltak, összecsapások alakultak ki a tömeg és a csendőrök között.
Újra bevezetheti Spanyolország az éjszakai kijárási tilalmat
A fertőzöttségi adatok fiatalok körében tapasztalt rendkívül gyors romlása miatt az egészségügyi minisztérium szakértők tanácsára ismét fontolóra vette az éjszakai szórakozóhelyek bezárását. Emellett a tervezetben szerepel az is, hogy ismét kihirdethetik az éjszakai szabad mozgás korlátozására vonatkozó tilalmat, melytől azonban Pedro Sánchez kormányfő egyelőre elzárkózik. A régióvezetők egy része támogatná az intézkedést a növekvő esetszámok miatt.
Spanyolországban az elmúlt hétvégén a koronavírus terjedése a 20–29, valamint a 12–19 éves korosztályban ijesztően megugrott. Előbbi csoportban százezer főre 640, utóbbiban 584 Covid-fertőzött jut, ami az országos átlag háromszorosa. Az elmúlt két hétben az iskolás korcsoportban egy makrogócpont robbant ki, miután a félsziget diákjait tömegesen vitték Mallorcára osztálykirándulásra. A járvány következő hullámát elindító fiatalok közül még senki sem kapott oltást.
Források: elmundo.es, vozpopuli.com, Tóth Brigitta
Nem sikerült megegyeznie az olasz kormánykoalíció tagjainak a homofób törvénnyel kapcsolatban
A felsőház igazságügyi bizottságában immár hetek óta tartanak a tárgyalások a Zan-törvényjavaslat szövegének módosításával kapcsolatban. A jobbközép pártok, a Liga és a Hajrá, Olaszország!, valamint a Matteo Renzi vezette Élő Itália kérvényezte egyes paragrafusok pontosítását. A közelmúltban a Vatikán is aggodalmát fejezte ki a többfajta értelmezési lehetőségnek teret engedő szöveg megfogalmazása miatt. A szexuális nemekre vonatkozó meghatározást, valamint a gendertartalmak iskolai oktatását törölnék a törvénytervezetből a jobboldali erők. A baloldali Demokrata Párt, valamint az Ötcsillag Mozgalom tagjai kitartanak a törvénytervezet jelenlegi formája mellett, nem hajlandók kompromisszumot kötni az LMBTQ-jogokról. A bizottság végül úgy döntött, hogy július 13-án a római felsőházban elkezdődhet a vita a szivárványkisebbség jogairól.
Források: repubblica.it, corriere.it, Jánosi Dalma
Rasszizmus vádja miatt bont szerződést a japán szponzor Griezmannal
Felbontotta szponzorációs szerződését Antoine Griezmannal Japán egyik legnagyobb videójáték-fejlesztő cége, a Konami Corporation, miután napvilágra került az a 2019-ben készült videófelvétel, amelyben a francia nemzeti labdarúgó-válogatott csatára és a Barca játékosa, Ousmane Dembélé társaságában rasszista megjegyzéseket tett japán szállodai munkásokra.
A Konami szerdán hivatalos közleményben jelentette be a szponzorációs együttműködés egyoldalú megszüntetését arra hivatkozva, hogy a japán vállalatot, annak termékeit és morális meggyőződését nem képviselheti egy olyan sportoló, aki más embereket bármilyen alapon diszkrimináló és sértő megnyilvánulásokat tesz. A Konami egyúttal felszólította a szintén szponzorált FC Barcelona labdarúgó-csapatának a vezetését, hogy ismertesse a japán óriáscéggel az ügyben levont tanulságait és azok következményeit.
Forrás: francetvinfo.fr
Oltóközpontot hoztak létre a hajléktalanok és az illegális bevándorlók számára Olaszországban
A Szent Egyed közösség oltóközpontot hozott létre a hajléktalanok és az ország területén illetéktelenül tartózkodó bevándorlók számára. A római Trastevere városrészben található központban fogadják az oltást kérő „láthatatlanokat”. Az egyházi szervezet azok számára biztosítja az oltóanyag felvételét, akiknek nincs hozzáférésük az egészségbiztosítási rendszerhez. Nemcsak a „láthatatlanok”, hanem azon idősek számára is lehetőséget biztosít, akik képtelenek megbirkózni a regisztráció technológiai nehézségeivel. „Mindenkinek joga van, hogy egészségben és biztonságban éljen” – nyilatkozta Marco Impagliazzo, a Szent Egyed közösség vezetője. A katolikus szervezet és a tartomány egészségügyi hatóságainak közös célja az oltási kampányon kívül maradt személyek felkutatása. Alessio D’Amato, a régió járványügyi felelőse abban bízik, hogy augusztus 8-ra Lazio tartomány elérheti a lakosság hetvenszázalékos átoltottságát.
Forrás: roma.corriere.it, Jánosi Dalma
(Borítókép: Illegális bevándorlók. Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna)
Georgescu hívei dühödten reagáltak, összecsapások alakultak ki a tömeg és a csendőrök között.
Senki sem fenyegetett azzal, hogy elvágja Ukrajnát a Starlinktől – közölte vasárnap Marco Rubio amerikai külügyminiszter az X-en.
A katolikus egyházfőt továbbra is kórházban ápolják.
Donald Trump a helyszínen tartózkodott.
Menczer Tamás: Brüsszel Péter Zelenszkijt, Ukrajnát és a háborút választotta! - videó
Donald Trump birtoka felett fogtak el egy repülőt
Tömegtragédia történt, rengeteg a halott - a helyzet abszolút kritikus
Kétélű fegyver, amivel egyszer már megégettük magunkat: elemzőket kérdeztünk a fegyverkezési hitelről
IQ-teszt: csak az igazi nyomozók jönnek rá, ki lopta el a pénzt
Gyászba borult a magyar filmvilág
Orbán Viktor könyörtelenül kiütötte Magyar Pétert, most jön a feketeleves
Ezt a gyors vacsorát eszi minden nap Julia Roberts – megosztotta kedvenc receptjét
Szombat este Hunyadi premier a TV2-n
A Hunyadi-sorozat főszereplőjének karizmája már az első pillanattól átütő erejű
Magyar Péter értekezletet tartott Deák Dániel miatt
Terrorcselekményt hajtott végre a görög Antifa
Georgescu hívei dühödten reagáltak, összecsapások alakultak ki a tömeg és a csendőrök között.
Senki sem fenyegetett azzal, hogy elvágja Ukrajnát a Starlinktől – közölte vasárnap Marco Rubio amerikai külügyminiszter az X-en.
A katolikus egyházfőt továbbra is kórházban ápolják.
Donald Trump a helyszínen tartózkodott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.