A tálibok elfoglalták az elnöki palotát Kabulban

Az iszlamista szervezet a hatalom teljes átadását várja el, nem akar átmeneti kormányzást.

Magyar Nemzet
2021. 08. 15. 19:34
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tálib felkelők behatoltak az elnöki palotába Kabulban, és elfoglalták az épületet – közölték tálib parancsnokok vasárnap a Reuters hírügynökséggel.

Az afgán kormány egyelőre hivatalosan nem erősítette meg, hogy a fegyveresek átvették az ellenőrzést a szigorúan őrzött épület fölött.

Abdul Szattar Mirzakaval belügyminiszter a nap folyamán korábban arról beszélt, hogy a kabinet átmeneti kormánynak adja át a hatalmat, ám két tálib illetékes nem sokkal később közölte, hogy erről gyakorlatilag hallani sem akarnak, nem lesz átmeneti kormányzás, az iszlamista szervezet a hatalom teljes átadását várja el. Asraf Gáni afgán elnök vasárnap elhagyta az országot.

– A NATO csapatai segítenek nyitva tartani a kabuli repülőteret, hogy megkönnyítsék az evakuálási műveleteket, miközben a tálibok a város elfoglalására készülnek 

–  írta vasárnap délutáni Twitter üzenetében Jens Stoltenberg a NATO főtitkára. Stoltenberg hozzátette, hogy telefonbeszélgetést folytatott az afganisztáni helyzetről Kanada, Dánia, és Hollandia külügyminisztereivel, valamint Boris Johnson brit miniszterelnökkel.

Borítókép: Az afgán kormányerők ellen küzdő tálib harcosok az afganisztáni fővárostól, Kabultól délre fekvő Kandahárban 2021. augusztus 15-én. Fotó: MTI/EPA/Stringer

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.