Belebukhat botrányába a román kormányfő

Florin Cîţu egyetemistaként 0,161-es alkoholtartalommal a vérében vezetett autót.

Prime Minister-designate Florin Citu attends a news conference, alongside former interim PM Ludovic Orban, after being nominated to form a transitional government
Florin Cîțu, románia új miniszterelnöke. Fotó: Inquam Photos Forrás: Inquam Photos/George Calin via REUTERS
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyelőre nem mond le tisztségéről Florin Cîţu román miniszterelnök, miután kiderült, huszonegy évvel ezelőtt megbüntették az Amerikai Egyesült Államokban alkoholos befolyásoltság alatt történő gépjárművezetés miatt, két napot fogdában is kellett ülnie. Mint ahogyan a kormányfő egy hétvégi sajtótájékoztatón fogalmazott, egyetlen pillanatig sem mérlegelte, hogy benyújtsa-e lemondását. Szerinte a húsz évvel korábbi „sajnálatos botlásnak” nincs semmi köze ahhoz, amit kormányának jelenleg tennie kell. Azt mondta, Klaus Johannis államfővel is egyeztetett az ügyről, és egyetértettek abban, hogy csak kihágást követett el, nem bűncselekményt.

Cîţu 2000-ben, iowai egyetemistaként 0,161-es alkoholtartalommal a vérében vezetett autót, amikor megállították a rendőrök. Az Europol román rendőrszakszervezet szerint ez a mennyiség körülbelül egy liter erős ital (whisky, vodka), öt üveg (750 ml) bor vagy nagyon sok sör elfogyasztását jelenti.

– Florin Cîţu tette semmiképp sem egyszerű vétség, ahogyan ő megpróbálta beállítani, hanem valódi bűncselekmény

– idézte a Maszol erdélyi hírportál az Europol Facebook-bejegyzését.
Az eset nyilvánosságra kerülése után az ellenzéki Szociáldemokrata Párt a miniszterelnök lemondatására szólította fel az államfőt. Elsősorban az eset elhallgatása miatt élesen bírálta Cîţut a kormánykoalíció kisebbik pártja, a Mentsétek meg Romániát Szövetség több politikusa is. 

Az ügy miatt bocsánatkérésre szólította fel a miniszterelnököt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Ludovic Orban, aki éppen Cîţuval mérkőzik a hatalmon lévő formáció vezetői pozíciójáért a szeptember 25-i kongresszuson. 

A botrány kirobbanása előtt a kormányfőt tartották az őszi párton belüli megméretés egyértelmű esélyesének, a helyzet azonban most változott. Cîţu eddigi fő támogatói egyelőre csendben vannak, nem álltak ki a miniszterelnök védelmében, ami elemzők szerint jelöltjük „ejtését" vetíti előre.

A bukaresti sajtóban már meg is jelent néhány olyan PNL-s politikus, aki az Orban–Cîţu-párharcból nevető harmadikként, avagy a kormányfő esetleges visszalépése esetén Orban ellenfeleként győzhet a pártkongresszuson. A legtöbbet emlegetett név Dan Motreanu néppárti európai parlamenti képviselőé, aki a PNL egyik erős emberének számító Ilie Bolojan támogatását élvezi. 

Amennyiben a korábbi amerikai büntetőügy miatt Cîţut faképnél hagyják befolyásos párton belüli támogatói, akkor a legvalószínűbb forgatókönyv a miniszterelnök visszalépése a pártelnökségért folyatott harcból, s egy olyan jelölt indítása Ludovic Orban ellenében, aki legyőzheti a jelenlegi PNL-elnököt. 

Ebben az esetben Cîţunak a pártkongresszust követően nagy valószínűséggel távoznia kell a kormányfői pozícióból, utódja pedig a frissen megválasztott PNL-vezér lehet.

Borítókép: Florin Cîţu román miniszterelnök sajtótájékoztatón vesz részt Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke mellett. Fotó: Inquam Photos

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.