időjárás 7°C Elza 2021. December 1.
logo

Az Európát érő biztonsági kihívásokról tárgyal Szijjártó Péter

Forrás: MTI
2021.10.27. 08:15 2021.10.27. 14:49
Az Európát érő biztonsági kihívásokról tárgyal Szijjártó Péter

„A migrációval megegyező súlyú fenyegetést jelent térségünkre a józan eszüket teljesen elveszítő nemzetközi szervezetek migrációval kapcsolatos politikája” – írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebookon.

Szijjártó Péter Észtországba utazik, ahol a NATO keleti szárnyán elhelyezkedő országok külügyminisztereinek értekezletén vesz részt. Tallinnban az Európát érő biztonsági kihívásokról tárgyalnak. Mint írta, Lengyelország és a balti államok most testközelből találkoznak azzal, hogy kelet felől szervezetten hordják rá az erőszakos bevándorlókat a határaikra.

Brüsszel múlt heti, kerítésellenes álláspontja után most itt az újabb „gyöngyszem”: 

„az ENSZ menekültügyi főbiztosa tegnap azt bírta mondani, hogy a határai megvédése érdekében minden erőforrását mozgósító Lettországnak változtatnia kellene a hozzáállásán és be kellene engednie a migránsokat” 

– írta a külügyminiszter.

„Tehát azokat az embereket engedjük be, fogadjuk be az Európai Unió területére és aztán persze adjunk is nekik sok-sok szociális támogatást, akik miatt lengyel határőrök sérültek meg a hétvégén, akik fittyet hánynak a szabályainkra, törvényeinkre és viselkedési normáinkra, akik agresszív módon akarják ránk erőltetni a saját életmódjukat” – áll a bejegyzésben.

Szijjártó Péter megfogalmazása szerint 

ha a helyzet nem lenne ennyire súlyos és életbe vágó, az ember már tényleg nem tudná, hogy sírjon vagy nevessen ilyen nemzetközi megnyilvánulások hallatán.

„S csak hogy tovább súlyosbítsam a helyzetet így reggel: ezek a nemzetközi bürokraták az európai adófizetők pénzéből élnek.”