– emlékeztetett Cornstein.
„Orbánnak igaza volt” – tette hozzá, rámutatva, hogy Németország migránsokat tárt karokkal váró politikájának kudarca után olyan országok, mint Ausztria, Dánia és Svédország is követni kezdték a magyar példát. A migráció volt az egyik ügy, amely miatt Magyarország összetűzésbe került az Európai Unióval, és amely feltárta az ellentéteket Európa nyugati, liberális demokráciái és a konzervatívabb keleti tagállamok között – írta David Cornstein. „Brüsszel felelősségre is vonta Orbán kormányát arra hivatkozva, hogy meggyengítette az igazságszolgáltatás függetlenségét, és aláásta a jogállamiságot” – emlékeztetett. A volt nagykövet hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokban élőkből gyakran rosszallást vált ki Budapest és Moszkva szoros viszonya. Ugyanakkor az Oroszországtól energetikailag függő Magyarország számára biztonsági szempontból elengedhetetlen, hogy kulturált viszonyt ápoljon Moszkvával – magyarázta. Ezzel együtt a NATO-tagság is meghatározó szerepet tölt be az ország biztonságpolitikájában – nyomatékosította. Orbán sokszor hangoztatta, hogy szeretne javítani a NATO és Oroszország viszonyán, hiszen ha Nyugat és Kelet acsarkodik, Magyarország veszít – emlékeztetett Cornstein. „Bölcs szavak” – jegyezte meg a volt nagykövet.
Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (j) és David Cornstein, az Egyesült Államok volt magyarországi nagykövete 2018. december 6-án. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!