Ferenc pápa és Joe Biden kerülték a vitás témákat

Az Európába érkező katolikus amerikai elnököt az egyházfő is fogadta.

2021. 10. 29. 17:34
BIDEN, Joe; FERENC ppa
Vatiknvros, 2021. oktber 29. A Vatikni mdia ltal kzreadott kpen Ferenc ppa fogadja Joe Biden amerikai elnkt a Vatiknban 2021. oktber 29-n. Biden a G20-as orszgcsoport cscstallkozjra rkezett az olasz fvrosba. MTI/AP/Vatikni mdia Fotó: Vatikáni média
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magánkihallgatáson fogadta pénteken Ferenc pápa az Egyesült Államok katolikus elnökét, Joe Bident a Vatikán Apostoli Palotájában. Nem ez az első alkalom, hogy a politikus Róma püspökével találkozott; például még Barack Obama alelnökeként 2015-ben személyesen köszönthette a szentatyát a Philadelphiában megrendezett családtalálkozón, valamint 2016-ban a Vatikánban. Beiktatása óta viszont most járt először a pápai államban. Az MTI szerint Biden a második katolikus elnök, aki az egyházfővel találkozott John Fitzgerald Kennedy után, akit 1963-ban XXIII. János pápa fogadott. Az olasz sajtó sietett is emlékeztetni arra az egybeesésre, hogy 

Joe Biden vatikáni látogatására pár nappal az előtt került sor, mielőtt az Amerikai Püspöki Konferencia tagjai szavazással döntenének arról, hogy a papok szolgáltathassanak-e oltáriszentséget az abortuszt támogató politikusoknak, mint amilyen egyébként a demokrata politikus is.

Az ideológiai nézeteltérések ellenére a szentszéki sajtóközlemény szívélyes légkörű megbeszéléséről számolt. Szó esett a környezet védelmére irányuló közös erőfeszítésről, valamint a világjárvány megfékezésére tett törekvésekről. Kitértek a bevándorlás kérdésére, a menekültek méltóságteljes elhelyezésére, az emberi jogok védelmére, valamint a béke megteremtésére irányuló elköteleződésre. Joe Biden egy 1930-as miseruhával kedveskedett a katolikus egyház fejének, akitől egy zarándokot ábrázoló kerámiát kapott. 

Aligha voltak viszont elragadtatva a Vatikánba látogató turisták: szigorú biztonsági intézkedések mellett a közel két órán keresztül tartó találkozó időtartamára lezárták a Vatikán körüli utcákat, a légteret pedig rendőrségi helikopterek ellenőrizték. A parkoló autókat az egész Vatikán környékéről elszállították.

 

Borítókép: Joe Biden találkozása Ferenc pápával. Forrás: MTI/AP/Vatikáni média

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.