időjárás 1°C Ambrus 2022. december 7.
logo

A szankciók miatt ki kell vezetni a benzinárstopot

Lapozó: Sorra zárnak be a sürgősségi osztályok Hollandiában

Forrás: Mediaworks
2021.10.11. 18:00
Lapozó: Sorra zárnak be a sürgősségi osztályok Hollandiában

Központosítják a svéd transzellátást · A francia iskolában nemcsak a fiú- és lányvécéket szüntették meg, hanem a focipályát is · Kötelező oltás bevezetését támogatja az olasz baloldal · Sorra zárnak be a sürgősségi osztályok Hollandiában.

Központosítják a svéd transzellátást

Tiltakozást váltott ki a nemi diszfóriával kapcsolatos szakellátás centralizálása Svédországban. Az egészségügyi ellátást szervező hivatal (Socialstyrelsen) bejelentette, hogy a jövőben csak három központi helyen lehet majd igénybe venni az ilyen jellegű kezeléseket, így többek között az ország északi részén lévő, umeåi rendelést is bezárják. Emiatt kezdett aláírásgyűjtésbe egy kirunai transzszemély, aki addig 3000 támogatót tudott összegyűjteni. A kezdeményező szerint szörnyű lesz, ha a tervek valóra válnak, mert eddig is hatszáz kilométer távolságra kellett járnia, de ha ez megvalósul, megduplázódik az út hossza. A hivatal szerint a központosítás nem jelent majd rosszabb minőségű ellátást, hosszabb várakozási időt vagy több utazási alkalmat. Jelenleg évente körülbelül 1500-2000 személynél vizsgálják a nemi diszfóriát Svédországban.

Forrás: Sveriges Radio

A francia iskolában nemcsak a fiú- és lányvécéket szüntették meg, hanem a focipályát is

A franciaországi Gironde megye Marsas településének felső tagozatos általános iskolájában megszüntették a külön fiú- és lányvécéket, az oktatási intézményben ezentúl csak koedukált vécék – nemek megjelölése nélkül – állhatnak a diákok rendelkezésére. A mosdók átalakítására a települést és az oktatási intézményeket felügyelő, szocialista többségű megyei tanács adta ki az utasítást. 

Az iskola vezetése az ukáznak megfelelően végrehajtotta a változtatásokat, azonban az igazgató a kételyeit fejezte ki: „Ugyan magam is a nemek közötti egyenlőség híve vagyok, de nem látom be, hogy ez a változtatás mire volt jó. A lányok most a bal oldali kabinsort használják a vécében, a fiúk pedig a jobb oldalit” – számolt be az igazgató az iskola diákjainak spontán, nemek szerinti szétválásáról. A koedukált vécék létrehozása mellett a megyei felügyelő szerv elrendelte az iskola focipályájának a megszüntetését is azért, hogy a gyerekek ne különüljenek el nemek szerint az iskolai sport- és szabadidős foglalkozásokon.

Forrás: www.valeursactuelles.com

Kötelező oltás bevezetését támogatja az olasz baloldal

„Szélsőséges eszközökre van szükség ahhoz, hogy véglegesen magunk mögött tudhassuk a világjárványt” – véli az olasz baloldal. „Ha a józan ész nem elegendő, akkor kötelezni kell a lakosságot a védőoltás felvételére” – vallja a Demokrata Párt főtitkára, Enrico Letta. A baloldali párt elnöke a hétvégi erőszakos összecsapásokat kommentálva kijelentette, azok azért történhetettek meg, mert a vakcina kérdését túl sok ellentmondás övezi. A baloldali politikus szerint a jobboldali csoportok ültetik az olaszok tudatába a kétséget és az ellenállást. Véleménye szerint az olasz jobboldal radikalizálódása egyre nyilvánvalóbb – utalt Giorgia Meloni madridi látogatására, aki a hétvégén a Vox jobboldali párt kongresszusának díszvendége volt.

Forrás: www.lastampa.it

Sorra zárnak be a sürgősségi osztályok Hollandiában

Hiányzik a szakképzett személyzet, a súlyos betegségekkel küzdők száma pedig egyre csak nő Hollandiában, emiatt számos kórház sürgősségi osztálya kényszerült bezárni a közelmúltban – tájékoztatott a sürgősségi betegellátásért felelős holland orvosok szövetsége hétfőn. A holland sajtó által idézett nyilatkozatban kijelentik: a koronavírus miatt az elmúlt egy évben példátlan nyomás nehezedett az egészségügyre, most pedig azokban a kórházakban is betegstop van, ahol a világjárvány csúcsán sem kellett bezárni. A holland kormány Tudományos Tanácsadó Testületének friss kimutatása szerint 2060-ra minden harmadik holland munkavállalónak kellene az egészségügyben dolgoznia ahhoz, hogy a betegellátás magas színvonala megmaradjon. A NOS holland közszolgáltató Arnhem állami működtetésű kórházában kérdezett körbe: a nyilatkozó orvosok szerint itt a sürgősségi osztály csak az elmúlt egy évben ötször zárta be az ajtaját. Szerintük a késő délutáni órákban ma is akad olyan helyzet, amikor harminc-negyven páciensnek nem jut ágy. Az ennél rosszabb forgatókönyvek pedig arról szólnak, hogy a koronavírus negyedik hullámának berobbanásával ápolók esnének ki, amit az intézmény nem engedhet meg magának.

Forrás: www.nos.nl/nieuwsuur

(Borítókép: Beteget lát el egy sürgősségi osztályon dolgozó ápolónő. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.