Világszerte elérhetetlen a Facebook, az Instagram és a WhatsApp

A cég azt írta a Twitteren, már dolgoznak a hiba elhárításán, szakportálok szerint kibertámadás állhat a háttérben.

2021. 10. 04. 18:46
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Teljesen leállt a Facebook, illetve a tulajdonában álló Instagram képmegosztó oldal és a WhatsApp üzenetküldő szolgáltatás is. A leállás európai idő szerint nem sokkal fél hat után kezdődött, legalábbis a Downdetector nevű oldal szerint, azóta ugyanakkor a világ számos pontjáról, Észak-Amerikától kezdve Dél-Amerikán át egészen Ázsiáig sorra jelentik a felhasználók, hogy az oldal leállt. 

A Facebook Twitteren reagált a leállásra. A cég azt írta, már dolgoznak a hiba elhárításán, az okozott kellemetlenségért pedig elnézést kérnek.

A legtöbb problémát a Facebook weboldalával kapcsolatban jelentették, azonban az alkalmazás sem működik. Jelenleg nem lehet üzenetet sem küldeni, sem fogadni.

Legutóbb 2019-ben álltak le a Facebook szolgáltatásai több mint egy órára, akkor a hibát egy rutinellenőrzés számlájára írták.

A The Verge című amerikai technológiai szakportál azt írta: bár hivatalos tájékoztatás egyelőre nincs, a múlt héten a Slack nevű kommunikációs platform szenvedett el egy komoly kibertámadást. Akkor is hasonló hibaüzenettel volt elérhetetlen a szolgáltatás, mint most a Facebook, az Instagram és a társai. A lap szerint a leállás a Facebook virtuálisvalóság-részlegére, az Oculusra is kiterjedt.

A brit Independent hírportál emlékeztet: egy a The Verge portálon 2019-ben közzétett kiszivárgott belső dokumentumban Mark Zuckerberg Facebook-alapító azt állította, az ilyen leállások „nagy ügyek”. Bármilyen felmerülő probléma ugyanis arra késztetheti a közösségi hálózatokat használókat, hogy inkább egy másik versenytárs platformjára térjenek át, a bizalom visszaszerzése pedig hónapokba telhet, ha egyáltalán sikerül.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.