– Minden ukrán, aki felveszi a koronavírus elleni védőoltásból a teljes védettséghez szükséges mindkét adagot, ezer hrivnyát, azaz több mint 12 ezer forintot kap az államtól – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn egy videóüzenetben. Az államfő hozzátette, hogy ebből vehetnek maguknak edzőtermi vagy fitneszklubba szóló bérletet, mozi-, színház-, koncertjegyet, múzeumi vagy kiállítási belépőt, illetve elkölthetik országon belüli utazásra, belföldi vasúti vagy akár légi közlekedésre. A program december 19-től indul. Az év végéig mintegy hárommilliárd hrivnyát (csaknem 37 milliárd forint) fognak elkülöníteni erre az állami költségvetésben és ugyanennyit 2022 elején – mondta Zelenszkij.
Ezer hrivnyát ígért Zelenszkij azoknak az ukránoknak, akik beoltatják magukat
A hivatalos adatok alapján az elmúlt napon csaknem 11 ezer új fertőzöttet azonosítottak Ukrajnában.

Viktor Ljasko egészségügyi miniszter hétfői tájékoztatóján közölte, hogy Ukrajnában eddig a lakosság 39,4 százaléka vett fel legalább egy dózis védőoltást, két adagot pedig 28 százalékuk.
Legalább egy adag oltást a legtöbben a fővárosban, Kijevben adattak be maguknak –a lakosok 61 százaléka –, továbbá Kijev megyében csaknem 50, a kelet-ukrajnai Poltava megyében pedig 46 százalékuk oltatta be magát legalább egy dózissal. Az oltakozásban a sereghajtó régiók: Kárpátalja, a romániai határnál lévő Csernyivci, továbbá a keleti országrészben Donyeck és Kirovohrad megyék. A tárcavezető kiemelte, hogy az elmúlt hét alatt több mint 1,6 millió oltást adtak be az országban.
A hivatalos adatok alapján az elmúlt napon csaknem 11 ezer új fertőzöttet azonosítottak Ukrajnában és 442-en haltak bele az új típusú koronavírus okozta Covid–19 betegség szövődményeibe.
Borítókép: Oltásellenes tüntetés Kijevben (Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Hamarosan tárgyalhat az amerikai és a kínai elnök
Erről Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter számolt be.

Lengyel elnökválasztás: itt vannak az első eredmények
Szoros eredmény született a lengyel elnökválasztás második fordulójában az első exit poll eredmények szerint.

Hárman meghaltak egy kórháztűzben Hamburgban
Az intézményben többen megsérültek.

Andrzej Duda: Az elnöknek erős felhatalmazásra van szüksége
Andrzej Duda lengyel elnök és felesége, Agata Kornhauser-Duda délután szavazott Krakkóban az elnökválasztás második fordulójában.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Kiss Péter hegymászó már örökre a csúcsok közt maradt

Nagyképű edzője Budapesten alázta meg a magyar válogatott sportolót

Lezárták a rakpartot: már helikopterekkel is kerestetik a vízbe zuhant gyereket

„Kést a magyarok torkára!” – A következő lépés Európa ukránosítása lesz (?)

Megszakad a szív: meghalt egy fiatal magyar rendőrnő, két kisgyermeket hagyott maga után

Új ország vezeti be az eurót: a lakosság ellene van, de akkor is megteszik

Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett

„Szégyen, hogy az UEFA ezt megengedi” – teljesen kiakadt a holland legenda a BL-döntő előtt történtek miatt

Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák

Verstappen óriásit bukott a végén, a McLaren duplán örülhet

Putyin megszólalt a vasúti tragédia után, ők állhatnak a terrorcselekmény mögött

Már csak egy félidőre van a Győr az újabb BL-győzelemtől, kövesse velünk a döntőt!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Hamarosan tárgyalhat az amerikai és a kínai elnök
Erről Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter számolt be.

Lengyel elnökválasztás: itt vannak az első eredmények
Szoros eredmény született a lengyel elnökválasztás második fordulójában az első exit poll eredmények szerint.

Hárman meghaltak egy kórháztűzben Hamburgban
Az intézményben többen megsérültek.

Andrzej Duda: Az elnöknek erős felhatalmazásra van szüksége
Andrzej Duda lengyel elnök és felesége, Agata Kornhauser-Duda délután szavazott Krakkóban az elnökválasztás második fordulójában.