Horvátországban pénzbírsággal sújtják a járványügyi intézkedések megszegőit

A kormány múlt keddtől kötelezővé tette a koronavírus elleni védettségi igazolást az állami szférában.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2021. 11. 23. 21:00
null
Zágrábi életkép. Kötelező a maszk, csak éppen nem büntetik a mulasztást. Fotó: Antonio Bat Forrás: MTI/EPA
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Horvátországban 30–50 ezer kuna (1,4-2,4 millió forint) pénzbírsággal sújtják az olyan állami szervek és hivatalok, állami fenntartású intézmények és önkormányzatok felelős vezetőit, ahol nem tartják be a járványügyi intézkedéseket 

− jelentette be kedden Ivan Malenica igazságügyi és közigazgatási miniszter.

A tárcavezető abban bízik, hogy ezzel rákényszeríthetik az említett intézmények vezetőit a válságstáb rendeleteinek és a hatályos törvényeknek a betartására.

Együtt küzdünk azért, hogy a világjárványnak mielőbb vége legyen, és minél kevesebben fertőződjenek vagy haljanak meg

−mondta a politikus.

A kormány a múlt keddtől kötelezővé tette a koronavírus elleni védettségi igazolást az állami szférában, egy hónappal korábban pedig az egészségügyi és szociális ellátórendszerben, hogy mérsékelje a járvány terjedését. Azoknak, akik nem kaptak oltást, és nem estek át a fertőzésen, hetente kétszer teszteltetniük kell magukat.

 Ezt azonban több hivatalban nem tartják be, és nem ellenőrzik, hogy az alkalmazottaknak van-e védettségi igazolásuk.

A rendelet egyik legnagyobb ellenzője Zoran Milanovic horvát államfő, aki „hülyeségnek, infantilisnak, az emberek terrorizálásának” nevezte az új intézkedést. Mint mondta: az elnöki hivatalban nem fogják ezzel nyaggatni az embereket. Ausztriában nemrég bekérették a bécsi horvát nagykövetet is, mert Milanovic az mondta: az osztrák korlátozások a fasizmusra emlékeztetik.

 Vili Beros egészségügyi miniszter felszólította az állampolgárokat: ne próbáljanak meg kibúvót keresni a tesztelés, a járványügyi szabályok és az oltás alól, majd utána kopogtatni a már így is túlterhelt egészségügyi ellátórendszer ajtaján.

Ez képmutatás

 − jelentette ki. Hozzátette: a Covid-igazolványok bevezetése nem állítja meg a járványt, de csökkenti annak terjedését. Hozzátette: amennyiben az emberek felelősségteljesen járnának el, annak a járványügyi szakemberek szerint elégnek kell lennie.

A valamivel több mint négymillió lakosú Horvátországban az elmúlt 24 órában 4926 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, s a vírus okozta Covid-19 betegségben 62-en haltak meg. Kórházban 2591 beteget ápolnak, közülük 317-en vannak lélegeztetőgépen. Az országban eddig 2 132 477-en kaptak védőoltást, közülük 1 900 551-en már a második adagot is felvették.

A szomszédos Szlovéniában hétfőre 3394 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és a fertőzés következtében 23 beteg halt meg. Kórházban 1154 beteget ápolnak, közülük 285-an vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 222 459-en kaptak védőoltást, közülük 1 139 108-an már a második adagot is felvették. Szlovén járványügyi szakemberek szerint enged a járvány negyedik hullámának szorítása, de nagyobb enyhülésre csak december közepén lehet számítani, míg a kórházakra nehezedő nyomás az év végéig el fog húzódni.

Borítókép: Szájmaszkot viselő járókelők Zágrábban tavaly (Fotó: MTI/EPA/Antonio Bat)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.