Orbán Viktor a Fidesz pártelnökeként több jobboldali európai párttal is tárgyalásokat folytat egy új frakció felállításáról. Ennek egyik mérföldköve volt, hogy tavasszal a magyar kormányfő egy közös értékeket és célokat meghatározó chartát mutatott be Mateusz Morawieckivel és Matteo Salvinivel. A nyáron pedig tizenhat konzervatív európai párt – köztük a Fidesz, a Jog és Igazságosság, az olasz Liga, az Olaszország Fivérei, a francia Nemzeti Tömörülés és a spanyol Vox – írt alá közös nyilatkozatot, amelyben kiállnak az EU eszméje mellett, de elutasítják az európai szuperállamot. – Ez a deklaráció az EU jövőjéről szól, a nemzetek, a családok és a hagyományos keresztény értékek megvédéséről – emelte ki akkor Orbán Viktor.
Megkezdődött az európai konzervatív pártok varsói csúcstalálkozója
A zárt ajtók mögött zajló konferencia szombat délután egy újabb közös nyilatkozat elfogadásával zárulhat.

Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Mateusz Morawiecki lengyel és Orbán Viktor magyar kormányfő, valamint Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés elnökjelöltje (b-j) az európai konzervatív pártvezetők munkaülésének második napján a Regent Warsaw Hotelben 2021. december 4-én. (Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!