Moszkva és Peking együttműködése
Oroszország elnöke a Kínával való biztonsági együttműködésről is szót ejtett, Moszkva és Peking által közösen fejlesztett csúcstechnológiájú fegyverek gyártását is kilátásba helyezte.
Hozzátette, hogy a két ország között kooperáció van az űrkutatásban, valamint a repülőgép- és helikoptergyártásban is. Az orosz és a kínai fegyveres erők közös gyakorlatokat tartanak, közösen vesznek részt nemzetközi katonai játékokban, valamint tengeri és légi járőrözésben.
Putyin szerint a két ország abszolút átfogó, stratégiai jellegű partnerséget alakított ki, amely komoly stabilizáló tényező a nemzetközi színtéren.
Az orosz elnök az együttműködés jegyében elítélte a nyugati államok által kezdeményezett, a pekingi olimpiát érintő diplomáciai bojkottot, ezt elfogadhatatlan és hibás döntésnek nevezte. Putyin szerint a politikai bojkott célja Kína fejlődésének feltartóztatása. Úgy vélekedett, hogy a kínai gazdaság mindenképpen az első lesz a világon.
A sportnak, csakúgy, mint a művészetnek, egyesítenie kell az embereket, nem pedig problémákat teremteni a népek és az államok között − hangsúlyozta.
Navalnij-ügy
Az elnök Alekszej Navalnij megmérgezésével kapcsolatban is beszélt, az ennek kapcsán az orosz államot ért vádakat határozottan elutasította, majd hozzátette, nincs semmilyen bizonyíték, amely ezeket megerősítené. Putyin arra is felhívta a figyelmet, hogy Navalnij köztörvényes bűncselekményeket követett el politikai tevékenység mögé bújva.
A jogi és magánszemélyek idegen ügynöknek minősítéséről szólva emlékeztetett arra, hogy erről rendelkező törvényt elsőként az Egyesült Államokban, a harmincas években fogadtak el. Mint mondta, ezek aránya Oroszországban éppen ugyanakkora, mint a tengerentúlon. A különbség szerinte annyi, hogy Oroszországban nem tiltják az idegen ügynökök tevékenységét, az amerikai jogrend szerint pedig ezért a tevékenységért szabadságvesztés is kiszabható.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!