Átnevelőtréningre kötelezik az egyetemi tanársegédeket Amerikában

„Gender unikornisról” és „poszttraumás rabszolgasorról” okítják az egyik amerikai egyetem kötelező woke tréningjein az intézményben munkát vállaló tanársegédeket. A diákok elmondása szerint hiába vallanak más nézeteket, ha nem vesznek részt a kurzusokon, akár ki is rúghatják őket – írta meg a Fox News alapján a Híradó.hu.

Forrás: hirdao.hu2022. 01. 11. 7:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy másik, „Szivárvány 101” című órán a diákoknak egy „gender unikornis” képét mutatták be, amely a különböző „nemi identitásokat” és „nemi kifejezéseket” vázolja fel. Emellett a tanársegédeknek egy „Az emberi szexualitás bonyolult” című videót is meg kellett nézniük.

Az egyik előadó, egy színes bőrű nő kurzusán tovább borzolta a kedélyeket. Azt mondta, hogy korábbi lakhelyén, Észak-Georgiában túlságosan félt megállni az autójával, mert fekete. Kijelentése után

beszélgetést kezdeményezett a diákok között a „poszttraumás rabszolgasorról”.

A képzésekre, amelyek az új és a már állományban lévő tanársegédek számára is kötelezők, minden félévben sor kerül az intézményben.

„Rendkívül bosszantó, hogy a woke kultúra túszul ejtette az egyetem egyik legfontosabb vezetői pozícióját a diákok között” – mondta az egyik tanársegéd a Fox Newsnak.

Azért vállaltam el a munkát, mert segíteni akartam a társaimnak az egyetemi életben, nem pedig azért, hogy azt mondjam, hogy férfiak és nők nem léteznek, és hogy mindenkinek megvan a maga nemi egyszarvúja

– tette hozzá.

Egy másik, a tréningen részt vevő tanársegéd az amerikai hírcsatornának elárulta, hogy előadójuk gúnyolódott az állam egyik konzervatív területének politikája miatt, és azt sugallta, hogy a melegek nem érezhetik magukat ott biztonságban. A diák azt is elmondta, hogy az említett oktató „tananyaga” szerint a szex és a nemiség nem a nemi szerveket jelenti.

„A Szivárvány 101 óra ellentétes a meggyőződésemmel, de muszáj részt vennem rajta, különben kirúghatnak” – fejtette ki. „Nem szólalhatok fel ellene.”

Az eredeti cikket ITT érheti el. 

Borítókép: Gender unikornis (Fotó: Twitter)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.