Donald Trump válaszolt Joe Biden tegnapi vádjaira

A volt elnök szerint éppen a demokraták azok, akik hazugságokkal elcsalták a választásokat.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 01. 07. 9:45
Donald Trump Holds Rally At Iowa State Fairgrounds
US-DONALD-TRUMP-HOLDS-RALLY-AT-IOWA-STATE-FAIRGROUNDS Fotó: SCOTT OLSON
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ez a politikai színház nem szólt másról, mint hogy elterelje a figyelmet [Biden] saját totális kudarcairól − írta a volt elnök.

Trump szerint Biden sokakat mélyen megsértett beszédével. Hangsúlyozta, hogy éppen Bidenék voltak azok, akik megpróbálták útját állni a hatalom békés átadásának a szerinte elcsalt választásokkal. Kiemelte, hogy ők voltak azok, akik hazugságot terjesztettek róla és Oroszországhoz fűződő állítólagos kapcsolatáról négy éven át, hogy megváltoztassák a 2016-os elnökválasztás eredményét és most a szerinte elcsalt voksolásról hazudoznak. 

– Biden úgy tesz, mintha megsértették volna, pedig valójában minket sértettek meg és Amerika szenved a mérgező határhelyzettől, a rekordnagyságú inflációtól, a megszégyenítő afganisztáni önfeladástól, a gallononkénti öt dollárnál is magasabb üzemanyagáraktól, az üres polcoktól és az elszabadult bűnözéstől

− közölte a volt elnök.

Amerika nevetség tárgyává vált a világon, s mindez a valódi lázadás miatt, amely november 3-án (az elnökválasztás napján) történt, de a mostani választási év, és a MAGA-republikánusoknak kell nyerniük a szavazáson, hogy rendbe lehessen hozni azt a szörnyűséget, amit Joe Biden és a demokraták csináltak − utalt Trump a híveinek számító republikánus párti politikusokra. A MAGA a Tegyük Ismét Naggyá Amerikát (Make America Great Again) rövidítése, ez volt Trump 2016-os választási kampányának jelszava.

Donald Trump továbbra is nagyon népszerű a republikánus szavazók körében. Jelentős befolyása van arra, hogy a pártból kik induljanak az idén november 8-án esedékes félidős választásokon, amelyeken a kongresszusi többség a tét.

Borítókép: Donald Trump egy republikánus gyűlésen (Fotó: Europress/AFP/Scott Olson)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.