A kórházakban 24 ezer fertőzöttek ápolnak a múlt heti 20 ezerhez képest, közülük 4 ezren vannak intenzív osztályon, de ez utóbbiak jelentős többsége még a delta variánssal fertőződött meg a egészségügyi hatóságok szerint.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy az omikron variánssal fertőzött ápoltak rövidebb ideig szorulnak kórházi ellátásra, mint azok a betegek, akiket a delta variáns fertőzött meg. A Covid–19 szövődményeiben 126 ezren vesztették életüket.
Az általános iskolai dolgozók eközben csütörtökre figyelmeztető sztrájkot hirdettek az alapfokú oktatási intézményekben bevezetett új járványügyi intézkedések miatt, amelyeket álláspontjuk szerint lehetetlen megvalósítani.
A legfőbb szakszervezet, az SNUipp-FSU szerint a tanárok háromnegyede tart majd munkabeszüntetést, és az iskolák fele nem fog kinyitni.
A kormány hétfőn jelentette be, hogy amennyiben egy osztályban egy tanuló koronavírus-tesztje pozitívnak bizonyul, nem szükséges ezentúl bezárni az osztályt, hanem az osztály valamennyi tanulójának négy nap alatt háromszor kell tesztelniük magukat a szülők felügyelete mellett. A tesztek ingyenesek, de a szülőknek írásban kell az iskolát tájékoztatniuk az eredményekről. Pozitív eredmények esetén az iskolák feladata a további szűréseket (PCR vagy antigén tesztek) megszervezni a tanulóknak.
Az SNUipp-FSU szerint az új szabályok nem egyszerűen nem óvják a tanulókat, a dolgozókat és a családjaikat, de még nagyobb káoszt teremtenek az iskolákban, ahol „a jelenlegi körülmények között a tanulók nem tudnak rendesen tanulni, a jelenléti és távoktatás közötti hibrid rendszert lehetetlen megvalósítani”.
A közlemény arra is felhívta a figyelmet, hogy tarthatatlan helyzetet teremt az is, hogy nincs elég helyettesítő tanár a betegség miatt otthon maradók pótlására.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!