Szijjártó Péter: Elfogadhatatlan a magyar kisebbség jogainak csorbítása

A külgazdasági és külügyminiszter a kárpátaljai magyar közösséggel szembeni jogsértések ellen szólalt fel.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 01. 07. 17:10
null
Fotó: BORSOS MATYAS
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elfogadhatatlan, hogy a kijevi kormány a kelet-ukrajnai kihívásokat mintegy okként használja fel a nemzeti közösségek, így a kárpátaljai magyarság jogainak folyamatos csorbítására − szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a NATO-külügyminiszterek rendkívüli értekezletén.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a virtuális ülésen hangsúlyozta, hogy Magyarország érdekelt egy erős, biztonságos és demokratikus Ukrajnában, s kiáll a szomszédos ország területi integritása és szuverenitása mellett. Ugyanakkor a kormány elfogadhatatlannak tartja a magyar közösség jogainak folyamatos csorbítását, s ekképpen azt a törvénytervezetet is, amely gyakorlatilag kizárná a kettős állampolgárokat a közhivatal viseléséből.

Ha ezt elfogadják, az jelentősen korlátozni fogja a magyar kormány mozgásterét Ukrajna támogatásának vonatkozásában − húzta alá. Majd hozzátette, hogy erre előre felhívta a NATO-tagállamok figyelmét, arra kérve őket, hogy segítsenek véget vetni a jogsértéseknek.

Szijjártó Péter ezt követően kijelentette, hogy el kell kerülni a hidegháborús hangulat szítását, ez az időszak ugyanis rémálom volt Közép-Európánaka, ezért elejét kell venni a visszatérésének.

Ezzel kapcsolatban pedig üdvözölte, hogy az amerikai és az orosz elnök nemrég újra egyeztetett egymással, ugyanis szerinte az a történelmi tapasztalat, hogy a közép-európai biztonság szempontjából sokkal jobb, ha az Egyesült Államok és Oroszország közvetlenül, a legmagasabb szinten tud tárgyalni.

Végezetül arról számolt be, hogy az ismételten összehívott NATO–Oroszország Tanács ülésén Magyarországot a nagykövet helyett külügyi államtitkár fogja képviselni, ezzel is világossá kívánják tenni a találkozó jelentőségét.

Borítókép: Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter (Forrás: Szijjártó Péter Facebook-oldala)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.